Chapter 08

Chapter 08

Hali. Bejelenthetem, hogy még ma elkészültem a fejezettel. Remélem tetszeni fog, mert én személy szerint szeretem ezt a részt. Rengeteg ötletem volt a mostani résszel kapcsolatosan, de mikor leültem írni, egyik se tűnt már olyan jónak. Így aztán máshogy kezdtem írni és ez jött ki belőle ×× Jobb ez így szerintem. Köszönöm az eddigi feliratkozót, a kommentelőket, és a türelmeteket. :**

Jó olvasást ××

First Kiss

Reggel Finn szobájában ébredek, de mikor megfordulok nem találom őt. Hány óra lehet?

Hamar feltornázom magam az ágyból és elindulok a többiek keresésére. Mikor kinyitom az ajtót, a folyosóra érek, de nincs ott senki. Lesétálok a lépcsőn, amilyen halkan csak tudok, remélve, hogy nem költök fel senkit. A szüleik valószínűleg már javában alszanak, miután hazajöttek a bálról.

A nappaliban sincs senki, így elindulok a konyha felé. Már épp beléptem volna de előttem termett Finn.

- Jó reggelt, Raine – üdvözölt suttogva. Hangja nem illett hozzá. Rekedtes volt, és fura. Nem ismerem őt rég óta, de ezt így is meg tudom állapítani, hogy valami nincs rendben.

- Jó reggelt. Mi a baj? - ráncolom a homlokom.

Ő csak megvakarja a nyakát, és szintén homlokát ráncolja.

- Nem szívesen mondom ezt, de el kell menned, mielőtt anyáék felébrednek – nyögi ki végül.

Azt hittem félre hallok. Ennyire titkos akció volt, az, hogy itt aludjak? Velem van a baj? Annyi kérdés összegyült bennem, mindez egy mondat miatt. Lehet csak poénnak szánta.

- Mi? Most viccelsz?

Kifújja az eddig bent tartott levegőjét, de továbbra is nehezen lélegzik. Zavarja őt, hogy el kell küldjön. Akkor miért hívtak ide?

- Nem, sajnálom. Majd később mindent elmagyarázunk.

Épp tovább akartam őt faggatni, de egy női hang szólalt meg a hátunk mögül. Nem vett észre engem, ezért Finn gyorsan cselekedett, hogy ez ne is történjen meg.

Behúzott maga mögé és a konyhából nyíló éléskamrába terelt. Hideg volt bent, és sötét, Finn mégis rám csukta az ajtót.

- Maradj kérlek itt, és légy csendben – kérlelt.

Hangja ijedt volt, ami miatt én is megijedtem. Muszáj volt hallgatnom rá, már csak azért is, mert nem tudom pontosan mi folyik itt. Úgy döntöttem hallgatózni fogok. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de mi mást tehetnék, mikor be vagyok zárva egy idegen helyen?

- Finn! Jó reggelt – hallatszott a női hang.

- Jó reggelt anya.

- Mit csinálsz ilyen korán fent?

- Csak kávéért jöttem.

- Csinálnál nekem is? És behoznád a hálóba?

- Igen anya.

Csend következik, majd lépteket hallok távolodni. Újabb csend, aztán a léptek közelednek felém. Finn a kilincsért nyúl, de el is húzza a kezét, mikor újabb hang hallatszik.

- Finn – ez egy fiatal hang. Emmyé lehet.

Megint csend. Nem hallok semmit. Mi történik?

Hirtelen kinyílik az ajtó és meglátom a kis Emmyt. Aranyos arca van. Épp engem bámul, majd fel testvérére.

- Emmy, ő Raine – mutat felém Finn.

A kislány félénken köszön, én pedig elmosolyodom és vissza köszönök.

- Miért kell a kamrában lennie? - kérdezi Emmy. Erre Finn is elmosolyodik.

- Nem kell, már épp menni készült – magyarázza.

- Átöltözöm – mondom, és már ott is hagytam őket.

Felszaladok a lépcsőn, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Berohanok a fürdőszobába ahova Jack kiterítette a ruháimat. Minden megszáradt kivéve a felsőm. Muszáj magamon hagyjam Jack felsőjét.

Megint lemegyek csendben, és a nappaliban ott találom Finnt.

- Elkísérlek az utca végéig – mondja.

- Mi ez az egész?

Sóhajt. Nincs ínnyére neki amit kérdezek. De tudni akarom, tehát felvont szemöldökkel nézek rá.

- Nem tudom most elmondani, de tényleg sajnálom.

- Még mindig segíteni fogtok?

Megtorpan az utca közepén, ezért én is megállok.

- Miért kérdezed ezt?

- Mert nem vagyok benne biztos – felelem,

Lenéz a járdára, és elmosolyodik. Olyan aranyos így.

Újra felnéz rám, és csillog a szeme. Ragyog a felkelő nap fényében. Kezdek megijedni a saját gondolataimtól, ezért gyorsan kiverem a fejemből.

- Persze, hogy segítünk. Nem változott semmi.

- Rendben, akkor majd találkozunk – válaszolok és már el is siettem mellőle.

Féltem, hogy az amit most láttam benne, tovább fog erősödni, és ez nem tenne jót. Nem kellet volna elfogadnom az ajánlatukat miszerint aludjak náluk. Már akkor tudtam, hogy nem lesz jó vége, mégis belementem. És most tudtam meg, miért.

Finn két szép szeméért. Igen. Tényleg szép szemei vannak, és akkor mi van? Akkor sem szabad tetszenie, hiszen csak munkatársak leszünk.

Az, hogy ő most gyakorlatilag kitessékelt a házból, ez volt a biztosított tény, hogy nem szabad úgy gondolnom rá. Tehát jobb, hogy ezt tette.

Az ágyában is hülyeség volt aludni, nem tudom mit hittem. Csak abban a pillanatban elgyengültem, és a vihar miatt megnyugvásra vágytam. Amit csak Finn ölében kaphattam meg.

Már az utca végénél jártam mikor futó lépéseket hallok a hátamtól.

- Raine! Várj – kiabál utánam.

Megfordulok, és már előttem van. Száját számra tapasztja és csókol. Annyira meglepett tette, hogy nem tudtam tenni semmit. Nem értem miért teszi ezt de hagytam magam. Még ha akartam is tenni ellene, elszállt minden erőm, és csak álltam. Talán nem is tartottam magam, ő fogott a karjában.

Mikor abba hagyta, felnéztem rá, és szememmel könyörögtem a folytatásért.

Nem értem mi ütött belé, és belém.

- Nem hagytad, hogy elköszönjek – vigyorogta.

Lenéztem a földre és elvörösödtem. Ezért akart elkísérni az utca végéig?

- Hát akkor szia – mondja még mindig vigyorogva és elenged. Nehezemre esik ezek után megtartani magamat, de muszáj.

- Szia – suttogom. Ő pedig sarkon fordul és elszalad.

Úgy érzem magam mint egy tini diáklány aki most kapta meg első csókját. Lényegében ez is történt. Bár nem nevezném első csóknak, hiszen az ajkaim már nem szüzek – ahogy Effie mondaná. De most kaptam meg az első csókot Finntől.

Tejóég! Miért hagytam? Pedig már épp elhatároztam, hogy nem szabadna hagynom. Milyen lesz újra találkozni vele? Azt se tudom miért kaptam.

Annyi kérdés gyűlik bennem, a fontossági sorrendet se tudom megállapítani. Azt se tudom megmagyarázni miért rossz döntés vele lennem. Csak érzem, hogy nincs rendben. Jack-nek mit mond majd?

Egész úton kérdések sorozatai törték a fejemet. Ha csak egyre is tudnám a választ, már rég úton lennék a barátnőmhöz. Ő tudna segíteni. De amíg nem tudok semmit megmagyarázni, addig nincs miért őt zaklatnom. Ugyanazt kérdezné tőlem, amit én ezerszer megkérdeztem magamtól hazafele.

Nagyon nincs ez rendjén. Táskámban megszólal a telefonom és azonnal kihalászom a kulcsommal együtt. Miközben nyitom az ajtót, elolvasom az üzenetet.

Kérlek ne mondj Jacknek semmit mi történt. Majd beszélünk :* -F

Finntől jött. De ezt sem tudom megmagyarázni, miért akarja titkolni Jack előtt. Bár így könnyebb, mert nem kell megmagyaráznom. Mit is akarnék megmagyarázni? Nem az én hibám volt.
Belépek a házba, de alig vagyok itthon öt perce, máris csengetnek.
- Effie? - nyitom ki az ajtót.
Meglepődtem mikor nem a barátnőmnek nyitottam ajtót.
- Raine. Szia, bejöhetek? - köszön az a srác akivel akkor találkoztunk, mikor négyesben mentünk reggelizni. A nevében nem vagyok biztos ezért megkérdezem.
- Persze. Sam, ugye?
- Igen.
Beengedem, mert kíváncsi vagyok, mi miatt jött, és honnan tudja, hol lakom. A konyhába megyünk.
- Jack mondta, hogy itt laksz – válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Ó!
- Azt is mondta, hogy mondjam meg, ma nem tudnak segíteni. Ezért küldött engem.
- Ó!
Elmosolyodik reakcióm láttán. A helyében én is ezt tenném. Egyáltalán nem tudok semmit.
- De most az a jelenet jön amikor Tiffany találkozik Kyle-al – gondolkodom.
- Ki az a Kyle és Tiffany? - értetlenkedik Sam.
Ekkor kapok észbe, hogy ő nem olvasta a történetet, és nincs honnan tudja.
- Milyen segítséget mondott Jack? - kérdezem.
- Hogy segítsek forgatni, és színészkedni is lehet, hogy kell.
- Üres Kyle szerepe – vigyorgom.
Ő is elmosolyodik.
- Ez tök jó, de kíváncsi lennék mit is kéne eljátszanom
Hamar kihozom a forgatókönyv másolatot, majd megkeresem a részt, és átnyújtom neki.
Miközben olvassa, felrakok egy adag kávét főni.
- Kérsz kávét?
Sam fel sem emeli a fejét, csak aprót bólogat, és lapoz egyet. Mosolygásra késztet, az, hogy olyan elmélyülten olvassa az irományomat. Talán Jack és Finn is így olvasták? Jó elképzelés. Akaratlanul is elém tárul a kép, ahogy Finn olvassa és nem figyel semmire a külvilágból.
Már vigyorgok mint egy idióta, és a kávé sípolós hangjára leszek figyelmes.
Hamar kiöntök két csészével, rakok bele cukrot, majd átnyújtom az egyiket Samnek.
Még mindig olvassa, és le sem veszi a szemét róla. A jelenet elég hosszúra sikeredett, véleményem szerint. Arról szól, hogy Tiffany, egy lány aki harcol a gonosz ellen, és segíti főhősünket a bajban. De mikor nem Sophi-nak segít, akkor a hozzá rendelt társával együtt kell működnie. Kyle-al viszont az elején nem egyeznek meg, ezért gyakran kerülnek veszélyes helyzetbe.
Amit Sam olvas, ott éppen egy ilyen helyzet alakul ki, és végül megoldják együttműködéssel.
A jelenet végén viszont Kyle-nak meg kell csókolnia Tiffany-t.
Látom Sam arckifejezésén, hogy a vége felé tart. Vörös fejjel kevergetem a kávémat, amiben már minden cukordarab elolvadt.
- Ez... öhm.. nem találok rá szavakat – motyogja. Közben kortyol egyet a kávéból.
- Nem kell eljátszanod, keresek valaki mást ha nem akarod.
- Még szép, hogy akarom. Csak egy apró kérdésem lenne – mosolyog.
Akaratlanul is sóhajtok egyet. Megkönnyebbültem hallva ezt.
- Mégpedig?
- Ki játssza el Tiffanyt?
Felnevet, és én is. Logikus, hogy ezt kérdezi. Ha meg kell csókolnia valakit, színészkedésből, legalább tudja ki lesz az illető.
- Effie, a barátnőm akivel reggeliztünk – magyarázom.
Lehet, hogy tévedek, és rosszul látok, de mintha felcsillant volna a szeme, a lány említésére.
- Elvállalod? - kérdezem.
- Benne vagyok – kacsint.

Nyár

Hali. Ez a bejegyzés arról szól, hogy kellemes nyarat kívánjak nektek. Remélem megvalósulnak az álmaitok a nyárral kapcsolatban.
Én eddig rengeteg mindent terveztem és meg is fogom őket csinálni.
A részeket még nem tudom biztosan, hogy fogom hozni, de kerítek rá lehetőséget. Pont ezért szeretném kérni a türelmeteket, hiszen egy rész megírásához, kellenek ötletek, ihlet, és idő. Az ötleteim megvannak, ihletem nem mindig, és időm sem. Talán ritkábban jönnek a részek, talán sűrűbben. Tudom, tudom, hogy most csalódtatok, de nem tudok mást tenni. Nekem is szükségem van egy kis kikapcsolódásra, és ki is használom.
A következő rész ma vagy holnap kerül fel, annak függvényében, hogy mikor leszek kész vele. Remélem várjátok azért a történet további részeit :)
Puszi nektek és jó nyaralást. Megkérdezhetem mik a terveitek a nyárra? :D Kommentbe leírnátok?

Chapter 07

Chapter 07

Hali. Késés lesz a negyedik nevem. De remélem elnézitek nekem. Tudom, hogy rég nem jöttem részel de most gyorsan megírtam, mivel ágyban fekszem tegnap óta. Így lett egy kis időm megírni. Remélem kapok kommentet, és olvassátok :) Kicsit máshogy alakultak a dolgok mint ahogy azt szerettem volna. Jó olvasást ××

What are you sayin'?

Elakadt a lélegzetem. Nem hiszem el amit hallok. Próbálom leolvasni arcáról a megfejtést de nem sikerül. Továbbra is póker arccal bámul rám. Jackre pillantok aki szintén kifejezéstelen arccal bámul rám. Most akkor mi lesz? Miért hívott ide? Csak, hogy tudassa velem, azt amit nem is akartam hallani soha? Be kell valljam, sokkal rosszabbul érint az, hogy tőle hallom, és nem bárki mástól. Nem akartam beismerni magamnak, egészen idáig. Valamiért megfogott benne egy dolog, és akár mennyire töröm rajta a fejem, nem találom a választ. Feladtam. Valami sokkal jobban vonz benne, mint Jacke-ben. Pedig az elején ugyanolyannak tartottam őket. Külsőleg biztosan olyanok mint két tojás, na de belül?! Noha nem is ismertem őket eléggé, mégis tudom, hogy így van.

Gondolat menetemet Jack hangos nevetése zavarta meg.

- Látnod kéne magad – nyögte ki miután hangyányit lecsillapodott, majd újfent nevetni kezdett.

- Mi? - értetlenkedtem. Rá pillantottam Finnre akitől csak egy farkasvigyort kaptam.

Mi történik itt? Belecsöppentem egy kész átverés showba? Már-már azt vártam, hogy hol bukkan ki egy bokor mögül valaki, azt kiáltva: Megvagy! De nem jött senki.

Reménytelenül álltam előttük, várva valamelyiktől a magyarázatot.

- Azért jöttem, hogy elmondjam, benne leszek a filmedben... vagyis Jack rángatott el – mondta Finn.

- De nem tetszik neked – hangom visszanyerte a gúnnyal teli énjét. Kezdtem visszanyerni önmagam.

- Nem

- Akkor miért játszanád el, azt a szerepet amelyet nem is akarsz?

- Mint mondtam, Jack rángatott el – a szavakat szinte köpte.

Ismét ránézek Jackre, akiről rég eltűntek a mulatság jelei, és komoly kinézetet öltött magára.

- Akkor megszabadítalak a gondoktól és nem kell a hülye filmemben játszanod – hátat fordítottam nekik, és elindultam hazafele.

- Várj, Raine! - állít meg Jack.

Mérgesen fordulok meg, és talán túl gyorsan is. Lehet mégse kellet volna megállnom. Ott hagyhattam volna őket, de már késő. Végig kell hallgatnom mit hoz fel mentségére.

- Jó volt a bemutató? - vigyorogta.

Milyen bemutató? Mire céloz? Ez az egész „nem olyan jó a forgatókönyv” dolog csak egy színjáték volt? Ezt nem hiszem el. Továbbra is válaszra várok.

- Remek színész vagyok – csatlakozik testvéréhez Finn.

- Mármint akkor ez az egész színjáték volt? - szólalok meg végre én is, halvány mosoly kíséretében,

- Nem az egész – döbbent le ismét Finn.

És ismét sikerül levakarnia rólam azt a halvány mosolyt is.

- Nem Jack rángatott el ide – kacsint. Há'l Istennek – gondoltam magamban.

- Most akkor összefoglalnátok?

- Magamtól jöttem, és úgy gondoltuk Jackel, hogy bemutatót tartunk neked. Bebizonyítottuk tehetségünket. Így már lesz esélyünk bekerülni a csodálatos filmedbe – újabb lehengerlő kacsintás.

- Csodálatos? - hangomból süt a büszkeség. Csak nehogy ebből is viccet faragjon. Most már tényleg kíváncsi vagyok az igazi véleményére.

- Igen az. Minden tetszik amit leírtál. Nem változtatnék egy vesszőt se rajta – magyarázza.

Szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszer se hallottam még ilyen szépet az írásomról. Bárki kritizálta is, soha nem élte bele magát úgy mint most Finn. Lenyűgözően elmeséli kedvenc részleteit, én pedig áhítattal figyelem. Minden dicsérő szavát magamba szívom, mert valamiért úgy érzem nem fogom minden nap ezt hallani tőle.

- Szóval...felveszel minket? - kérdi Jack a mesélés után.

- Még gondolkodom rajta – kacsintok. Erre az ikerpár hangos nevetésben tör ki. Mire az ég is beleszól, hatalmas villanással és ezt követő hangos dörgéssel.

- Mennünk kéne mielőtt esni kezdene – ahogyan kimondta Jack, már el is eredt. Mintha dézsából öntenék, csurom vizesek lettünk azonnal.

Elkezdtünk rohanni valami fedezék után kutatva. Minden zárva volt a környéken, így csak egy tömbház előtt tudtunk lepihenni, fejünk fölött egy erkély biztosított búvóhelyet az eső elöl.

A telefonom lemerült, Finné beázott, Jack-én pedig taxit próbáltunk hívni. Minden vonal foglalt volt azután pedig az ő iPhone-ja is feladta a szolgálatot és álomra hajtotta a fejét.

- Most hova? - kérdeztem kétségbeesetten. Jack már tudja hogyan hat rám a vihar.

- Messze laksz, mi pedig pár háztömbnyire, irány haza – fordult felénk Jack.

Általánosan nemet mondtam volna, de ilyen kilátástalan helyzetben velük sodródtam. Utánuk futottam a szakadó esőben, míg elértünk egy hatalmas házhoz. Jack kihalászta zsebéből a kulcsot, majd elfordítva a zárban már bent is találtuk magunkat.

- Hozok törölközőt – szól Finn, és már el is tűnt az emeleten.

- Ti itt laktok? - hangomból sugárzott a csodálkozás. 360 fokos fordulatot tettem és ezáltal körbenéztem a hatalmas előszobában, amit inkább előcsarnoknak neveznék.

- Igen, tetszik? - mosolyog.

- Elmegy – kuncogom.

Finn gyors léptekkel jön le a lépcsőn, és mindannyiunknak hozott puha, fehér törölközőt.

- Anyáék nincsenek itthon. Rendezvényre mentek Emmyvel – tudatta velünk.

- Rendezvény? - kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Emmy születésnapja alkalmából – jött azonnal a magyarázat Finntől.

- Emmy?

- Kis húgunk – felelték egyszerre.

Kezdtem megint semmit sem érteni. Először is meg kell tudjam, hogy kő gazdagékkal hozott össze a sors, akik rendezvényekre járnak. Majd a szüleik elmentek kis húgukkal, akinek most van a szülinapja, a két fiút pedig magukra hagyták a hatalmas palotában.

- Ti nem ott kéne legyetek?
- Utálom a rendezvényeket -szólalt meg Finn unott hangon.
- Én is – értett vele egyet Jack.
- Ó! Értem.

Nem értettem őket, de nem firtattam tovább. Tulajdonképpen nem is akartam tudni. Valószínűleg unalmas lehetett annyi rendezvényre járni.

De a húguk születésnapjára illet volna menni.

- Megyek átöltözöm és hozok neked is valami tiszta ruhát – mutat a csurom vizes ruháimra Jack.

Nem vitatkoztam vele, hiszen nem szerettem volna megfázni. Finn beterelt a nappaliba ami kétszer olyan nagynak bizonyult mint az előcsarnok.

A falakon absztrakt festmények lógtak, néhol családi képek is voltak. A polcokat régi könyvek és porcelán tárgyak vették uralmuk alá.

A hatalmas ablakokat aranyszínű függöny takarta, ami fokozta az összhangot a szobában.

Finn is elvonult átöltözni míg én gyönyörködtem a lakásban.

A nappalihoz hozzátartozott egy stílusos kandalló is, amely, nyár lévén, nem volt működésben.

Hirtelen egy hatalmas dörgés szakított meg nézelődésemben. Azonnal kisétáltam a nappaliból, hogy minél messzebb legyek az ablaktól. Az előcsarnokban találtam magam, ahonnan elindultam a lépcsőn fel, egyenesen az ikrek után.

Felérve egy folyosót találtam, ahonnan hol jobbra, hol balra nyílt egy rejtélyes ajtó. Egyikből épp Jack lépett ki.

- Gyere, itt átöltözhetsz – mutatott egy ajtóra, és a kezembe nyomott egy ruha hamlazt.

- Remélem jó lesz rád a pólóm, csak ezt találtam, meg a tréning nadrágomat – teszi hozzá.

- Remek, köszönöm – szólalok meg végre én is. Hangom rekedtes az előbb kapott sokktól.

- Be megyek a Jack által ajánlott ajtón, ahol egy, a házhoz illő fürdőszoba fogad. Hamar át is öltözöm, és kilépek a folyosóra.

- Lentről hallom őket, így elindulok az ijesztő nappali felé. Remélem, hogy hamar eláll a vihar és haza mehetek egy taxival. Bár a gondolat nem nyugtatott meg, mint ahogy azt hittem. Hiszen ha haza megyek, akkor egyedül kell megbirkóznom a viharral.

- Jól áll a pólóm rajtad – mond véleményt Jack, amint meglátnak.

Mind a ketten a barna bőr kanapén ücsörögnek, közben valami vígjáték megy a tévében. Ügyet sem vetve megjegyzésére, leültem a kanapé szélére és a tévére koncentráltam. Szerencsére a függönyök be voltak húzva, így a hatalmas ablakokon már nem lehetett kilátni.

- Mit nézünk? - tudakoltam.

- Adam Sendler, kellékfeleség – állapítja meg a mellettem ülő Finn.

Az este további részében filmeket illetve sorozatokat néztünk. Észre sem vettem, hogy el telt az idő.

- Már ilyen késő van? - eszméltem fel, a második Jóbarátok rész után.

Gyorsan kinéztem a függöny mögé, ahol egy villámlással találkoztam. Még mindig nagyban zuhog.

A taxi társaság még mindig foglalt volt, így nem tudtam haza menni.

- Nem mész, itt fogsz aludni – parancsolta Jack.

- Nem akarok zavarni.

- Ne hülyéskedj! Ennyivel tartozom – makacskodott.

Nem volt mit tegyek, el kellet fogadnom az ítéletemet. Jack megmutatta a vendégszobát, ami az emeleten helyezkedett el, pont Finn szobájával szemben.

Későre járt, így mindenki elfoglalta az ágyát, és aludni tértünk. Akármennyire is ki akartam zárni a vihar hangod ordítását kintről, nem ment. Csak forgolódtam a hihetetlenül kényelmes ágyban.

Teljesen feladva, kikászálódtam az ágyból, ránéztem a éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami 00:20 -at mutatott. Sóhajtottam, majd felálltam és elindultam egy kis vízért.

Lejöttem a lépcsőn, és a konyha után kutattam. Az előcsarnokból benyitottam először az éléskamrába, majd végre megtaláltam a konyhát is. Az egyik szekrényből egy poharat emeltem ki, amit megtöltöttem vízzel. Inni kezdtem, mikor hirtelen a hátam mögül zajokat hallottam. Gyorsan fordultam, és Finnel találtam szembe magamat.

- A frászt hoztad rám – sziszegtem.

- Mit csinálsz ilyenkor ébren? - kérdezte csodálkozva.

- Ugyanezt kérdezhetném tőled – emeltem meg a szemöldökömet.

Mire egy horkantást kaptam válaszul. Nem adtam fel, makacs voltam.

- Nos?

- Félek a vihartól – ismert be szégyenlősen.

Ha nem ilyen hangon tudatná velem, akkor biztos nem hittem volna neki. De rekedtes hangja, és sápadt arca elárulta az igazat.

- Te jössz – súgta.

- Én is félek – hangom hasonlított az övéhez, talán még halkabb is volt.

- Tényleg? - csodálkozott.

- Igen.

Ezt követően megegyeztünk, hogy visszamegyünk aludni és nem figyelünk a zajokra. Így is történt. Mind a ketten visszamentünk a szobákba. Majd mikor egy hatalmas dörgést hallottam, azonnal kiugrottam az ágyból és a folyosón találtam magam. Szemben Finn.

Halkan kinevettük magunkat.

- Átjössz? - ajánlotta fel, én pedig továbbra is értetlenkedve álltam előtte.

- Ne érts félre, csak míg a vihar tart – érvelt.

Meg győzött, és elindultunk a szobájába. Nem láttam szinte semmit, mert korom sötét volt.

Ezt követően mindketten lefeküdtünk a hatalmas ágyra. Én a fallal szembe, háttal neki. Ő pedig felém fordulva. Lassan átkarolt és jó éjt kívánt. Furcsálltam tettét, de annyiban hagytam. Le sem tagadhatná testvérét – gondoltam magamban. Halvány mosoly kíséretében én is jó éjt kívántam majd pár perc múlva az álmok világa ragadott magával. El is felejtettem, hogy kint hatalmas vihar dúl.

Chapter 06

Chapter 06

Hali. Mint már mondtam az előző "sajnálom" posztban, nem tudtam jönni korábban. A laptopom töltője elromlott, és a laptopom lemerült. A rész pedig csak ezen a gépen volt rajta, így meg kellet várom míg megszerelték. De remélem megérte várni, és tetszeni fog a rész. Véleményeket kaphatok? Köszönöm a türelmeteket. 

Jó olvasást ××

Finn

Mindig azt mondta anyám, hogy az ég, vihar révén üríti ki orrüregeit. Nem éppen a legszebb hasonlat de amikor ma reggel kiléptem a házból, és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helyénvalónak éreztem. Már kora reggel talpon voltam. Mikor benéztem a hűtőbe, és csak egy darab száraz sajttal szolgált, azonnal a sarki pékség felé vettem az irányt. Effie húzta a lóbőrt, Jack is még javában aludt. Nem volt szívem felkölteni őket, ezért inkább bevásárolni indultam. Legalább barátnőm segítségére lehetek.

Beérve a pékségbe, megcsapott a frissen sütött kenyér, és hasonló pék áru illata. Összeszaladt a nyál a számban. Kétség kívül ez a kedvenc sütödém.

Kivártam a kicsinyke sort és vettem pár bagelt és pár pék süteményt.

Hazafele megálltam még egy kávézónál és csomagoltattam hármat.

Belépve az ajtón csend fogadott. Kezdtem azt hinni, hogy még mindig ott vannak ahol otthagytam őket. Ránézek az órára ami fél 11- et mutatott. Nem lehet, hogy még mindig alszanak. Végül a konyhában találom őket. Szemükön látszik, hogy nemrég ébredtek meg.

- Jó reggelt – köszöntöttem őket, ők pedig ugyanolyan lelkesen fogadtak. Talán azért mert tudták, hogy nálam van az étel.

Mihelyst leraktam az asztalra a zacskó pékárut, azonnal lerohanták. Mint akik nem kaptak enni ezer éve. Étvágyukat látva, én is megkívántam és csatlakoztam hozzájuk. Pedig fogyókúráznom kellene.

- Ez isteni – szólalt meg Jack két falat között.

- Hoztam kávét is – adtam tudtukra.

- Mikor keltél fel? - kérdezték szinte kórusban. Szinte testvérek is lehetnének. Alvás terén ugyanolyan jók. Akár a zsák meg a foltja.

- Korán – vigyorogtam. Nem tudtam nem kimutatni jókedvemet. Fogalmam sincs mi derített fel ennyire. Talán az, hogy barátnőm hasznára lehetek végre. Effie meg se tud szólalni annyira majszolja a kezében lévő bagelt.

- Már nem tudom hány óra lehetett – magyaráztam tovább, mikor értetlen arccal meredtek rám.

Reggeli és kávé után Jack távozni készült. Telefon számot cseréltünk, hogy ismét forgatni tudjunk.

Jack már az ajtón túl volt, és épp a hívott taxit várta. Barátnőm oldalba vágott, én pedig ilyedtemben felszisszentem. Majd tudatosult bennem, tettének oka, mégse mozdultam.

- Menj már – súgta fülembe, majd tolni kezdett.

Nem volt mit tegyek, erőt vettem magamon és magamtól mentem tovább Jack felé.

- Öhm..Jack? - szóltam rá, aminek következtében, az arra járó kocsikról, nekem szentelte figyelmét.

- Igen?

- Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele szégyenlősen. Arcomon látszott a komolyság így csak egy szóban válaszolt. Nem tudta miről van szó.

- Persze.

- A filmemben van két ikerszereplő – tértem azonnal a lényegre. Mivel nemsokára a taxinak itt kell lennie, gyorsan tisztázni akartam. - És arra gondoltam, talán... - még mielőtt befejezhettem volna, meg is érkezett a taxi.

Jack és én a jármű felé néztünk, majd Jack ismét felém nézett és elmosolyodott.

- Elfogadjuk – válaszolt a befejezetlen kérdésemre.

- De a testvéredet még meg se kérdeztem - Nem értettem honnan tudja, testvére válaszát. Hiszen szinte azonnal beleegyezett ikertestvére helyett is.

- Megkérdezem tőle, így jó? - kérdezte majd hamar megszüntette a köztünk levő távolságot. Először nem értettem szándékát, majd mikor arcon puszilt, egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.

Felemelte fejét és rám nézett, majd elnevette magát.

- Végre – kacsintott. - Szia Effie – köszönt el a küszöbön kémkedő barátnőmtől.

- Ahogy a taxi elhajtott, kezemet arcomhoz emeltem. Olyan forró voltam mint akit egy meleg nyári nap kint felejtettek egy pár órára a tűző napon. A színem is a rákéhoz hasonlíthatott, ez magyarázta Jack örömét.

A hátralevő napot Effievel töltöttem és felvettünk egy következő jelenetet a kamerára. Egyenlőre a gépen tárolom az anyagot, amíg ki nem találom, hogyan kell összevágni. Ez volt a tervem.

Szombat reggel gyorsan összepakoltam az Effienél tárolt holmimat, majd elköszönve tőle, elindultam haza.

A taxi egyenesen a házam előtt állt meg. Az udvaron még ugyan látszanak a korom nyomai, de a ház szebb volt mint újkorában. Ezért szüleimnek kell köszönetet mondjak, hiszen ők fizették az újítást. El sem hiszem, hogy végre haza jöhetek. A saját konyhám, szobám és ágyam. Ez mindennél jobban hiányzott. Mosolyogva léptem be az ajtón, és a nappali felé vettem az irányt, közben a táskámat ledobtam az előszobában. Körbenéztem a házamban, és magamban nyugtáztam, hogy sehol máshol még csak nyoma sincs a tragédiának. Csak az udvar maradt koszosan. De elhatároztam, hogy még ma kitakarítom.

Hamar végeztem az udvarral, és már nem is látszik semmi a feketéből. Viszont újból kell ültetnem a virágokat, amiket még érkezésemkor ültettem a ház elé. Teljesen elhervadtak.

A takarítás után gyorsan lezuhanyoztam, majd ledőltem a nappaliban lévő kanapéra. V-t kezdtem nézni, de már tíz perc múlva meguntam. És a gondolataim negatív irányba haladtak. A tűzzel kapcsolatban is meg, olyanokon agyaltam, hogy mi történik ha mégse kapom meg a filmkészítés jogát. Még az ellenfelemet sem ismerem. Azt se tudom, hogy fiú e vagy lány. Valószínűleg sokkal tapasztaltabb a vágással és a videó készítéssel kapcsolatban.

Gondolataimat a telefonom zavarta meg, egy SMS-el.

Ráérsz ma? Találkozhatnál valakivel ;) J.

Természetesen tudtam, hogy Jack üzent, fölöslegesen írta oda nevének kezdőbetűjét, de ez úgy látszik megszokott a londoniaknál. Azt is tudtam, hogy kiről beszél. Az ikertestvérét akarja bemutatni. De egy szóval sem említi, hogy el fogja játszani a kitalált karaktert vagy nem? Bár ebből egyből az következne, hogy igen. Mi másért akarna velem találkozni. Mivel nincs egyéb programom, ezért hamar tudok választ írni.

Hol? Mikor? R.

A válasz túlságosan hamar érkezett. Mintha csak az én válaszomat várva, készenlétbe helyezte volna a telefonját.

St. James’s Park, 7 óra. Ne késs! J.

A „ne késs” megmosolyogtat. Nem mintha szokásom lenne késni. Ha végignézem eddigi találkozóimat, egyetlen egyszer késtem csak. Az is csak a forgalomnak köszönhető.

Hat óra lévén, elkezdtem átöltözni, majd fél hétkor el is hagytam otthonomat. Az említett park elég közel volt a lakásomhoz, így hamar értem oda. A fiúk még sehol nem voltak. Ezért leültem egy padra majd az arra járókat figyeltem. Nyugalom volt, túlságosan is.

Londonnak ez lenne az egyik legforgalmasabb parkja. Most mégis alig vannak benne emberek. Néhányan etetik a galambokat, néhányan pedig csak épp átszelik ezt a gyönyörű parkot.

Ránézek az órámra ami 6:50-et mutat. Tíz perc van még a fiúk érkezéséig, addig az iPodomról hallatok zenét, és továbbra is a járókelőket figyelem.

Épp egy lassú szám közepén tartok mikor valaki hátulról befogja a szemem. Ne már! Megint hátulról támad. A szokásává kezd válni, ami nem túl sok jót sejtet. Ha mindig így fog megjelenni, akkor sürgősen ki kell találnom egy ellen támadást. Hamar felállok és megfordulok.

- Jó napot Giles! - harsogja amint kiszedtem a fülhallgatót mindkét fülemből. Giles! A francba, muszáj a vezetéknevemen szólítania?

- Jó estét, öhm... - elgondolkodtató, hogy ő tudja az én teljes nevemet, én mégse tudom az övét. És úgy látom nem is fogom megtudni egy hamar.

- Maradok csak Jack. - vigyorog. Majd mikor félreáll, észreveszem a klónját. A ruhájukon kívül teljesen ugyanaz a két személy. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy az már félelmetes. Nem kell sokat várjak a bemutatkozásra, a fiú hamar kibújik testvére háta mögül és kezet nyújt.

- Finn vagyok – mondja kaján mosollyal a szája szélén. Pont ugyan olyan kísérteties a kisugárzása mint amikor először láttam a kávézóban. Libabőrös leszek.

- Raine – motyogom túlságosan is halkan. Furán érzem magam, most először. Nem szabadna ilyennek lennem. Kicsinek, csúnyának és határozatlannak érzem magam. Magamban, valahol távol egy kis zugban vagyok, annak is a végében kucorgok a sarokban.

Várok, hogy valaki megszólaljon. Eddig sose hagytam bekövetkezni a kínos csöndet. Általában ha nincs miről beszélnem, elterelő hadműveletnek, beszéltetem a másik félt. Most, egy szó nem jön ki a számon.

Valami fura erő vette át rajtam az uralmat, ami nem enged mozdulni, beszélni vagy bármi mást csinálni.   

- Elolvastam a forgatókönyvet – szólal meg végül Jack. A helyzet megmentőjét játszva.

- Tényleg? - adok végre hangot a csodálkozásomnak. Hiszen elég hosszúra sikerült megírnom. Ráadásul Effienek is két hétbe telt míg elolvasott tíz oldalt belőle. Nagyon kell érdekelnie, ha el akar olvasni valamit. Jack esetében talán meg akarta ismerni a történetet meg a karaktert amire elvállalta a szerep játszását.

- Eszméletlenül jó – kezével gesztikulál.

- Tényleg? - ismétlem meg egyre szégyenlősebben. Nem Jack miatt vagyok szégyenlős, hanem Finn miatt. Miért kell így néznie? Milyen nézés is? Mint aki épp leszúrni készül.

Jack bólint, én pedig még jobban vigyorgok. Majd lehervad a számról a mosoly mikor megszólal a másik, Jacknek kinéző egyén.

- Én is olvastam – halvány mosoly játszik arcán.

Elakad a lélegzetem. Ő is ilyen hamar elolvasta? Ennyire érdekelte őket a történetem? Miért? És neki mi a véleménye róla? Ez a legfontosabb kérdés amire tudni szeretném a választ. Jobban mint megnyerni a versenyt. Tejóég, ennyire érdekelne?

- Vélemény? - ennyit tudtam kinyögni. Majd lélegzetemet is visszatartva, várom válaszát.

- Nem olyan jó – feleli teljesen komor arccal.

Annyira sajnálom.

Amint a cimben észrevehettétek, most sem jöttem résszel. Pedig azt mondtam, hogy ma hozom. Ez is volt a terv. Csak hogy mostanában semmi sem alakul terveim szerint. Kémiából holnap irok félévit és ezzerel tanulok rá, mert bukásra állok. Semmi kedvem hozzá tényleg. Inkább irnám a következő részt, de muszály tanulnom, Nem sokára itt a suli vége és sokkal többet leszek remélem.
Türelmeteket köszönöm, és tényleg nagyon sajnálom. Remélem megértitek.
Addig szivesen várom az eddigi részekről a véleményeket. :)
Hali xx 

Chapter 05

Chapter 05

Hali. Eljött az idő egy újabb résznek. Bár tegnapra terveztem, csak ma lettem kész vele. Remélem tetszeni fog :) 

Figyelem! A történetemben lévő film nem egyenlő az igazi film történetével. 

Tehát, az alapot onnan vettem, de változtatok a szereplőkön és egy kicsit a történéseken is. Remélem ezért nem fog senki se haragudni. De mivel még nem jött ki a film, ezért gondoltam ezt választom. És mert én is alig várom, hogy megjelenjen. 

Megtudod melyik filmről van szó ha elolvasod a részt :D köszönöm.

Jó olvasást ××

The Storm

Effie akaratom ellenére is feltette a kérdést. Lebénulva próbáltam talpon maradni és vártam a válaszát. Arcán látszott a döbbenet ami engem is elfogott. Nem gondolta volna, hogy ilyen dilemmával találja szembe magát. Én érzem magam hülyén, mikor nem is én tettem fel a kérdést.

Bár sajnos az én hibám is, mivel be invitáltam a házba. Legszívesebben a falhoz verném a fejem és monoton hangon mondogatnám, hogy hülye, hülye, hülye. De ebben a pillanatban úgy hiszem nem ez lenne a megoldás.

Barátnőm a beállt csend után észbe kap, hogy kicsit félreérthetően fogalmazott.

- Mármint úgy értem...kint szakad az eső...és...amúgy is van hely..- próbálja áthidalni az előbb feltett kérdését. Sikerrel jár. Most veszem észre, hogy kint tényleg esik. Nem csak, hogy esik, már patakban folyik az utcán a víz.

Jack értetlenül néz ki az ablakon. Most már ő is megbizonyosodott róla, hogy ilyen körülmények között nem jut haza. Az ablakról szeme ránk szegeződik és halvány mosoly játszik szája szélén.

- Értem én, de előbb telefonálnom kell – szólal meg végül.

Effie lassan kifújja eddig bent tartott levegőjét. Én pedig tátott szájjal meredek rá, miután Jack kisétált az előszobába.

- Normális vagy? - bököm oldalba, mire belőle egy halk nevetés tör felszínre.

- Nem mehet haza ilyen időbe – érvel.

Fájdalmasan felsóhajtok és gondolkozni kezdek. Legfontosabb kérdés: hol fog aludni most, hogy én elfoglaltam az egyetlen vendégszobát?

- Hol akarod, hogy aludjon? - adok hangot gondolataimnak.

Vállat von, majd halkan közli:

- Melletted?

Ránézek és látom, hogy vigyorog. Megint oldalba bököm.

- Most mi van? Csak vicceltem! - játssza a sértődöttet. - Bár szerintem neki nem lenne ellenére – teszi még hozzá.

- De nekem igen! - suttogom felháborodva. - Inkább átadom a vendégágyat, és alszok a kanapén – adom meg magam.

- Miről beszélgettek? - érdeklődik az ajtóban megjelent fiú mosolyogva.

- Semmiről – vágom rá azonnal ami kicsit meglepő számára. Ilyen esetben elvörösödnék, de most mégse teszem. Nem hat rám úgy ez a fiú, mint bárki más szokott. Nem érdekel ha lenéz, vagy ha csúnyának tart. Normálisan viselkedem mellette. Bár vannak pillanatok amikor kezd az agyamra menni jelenléte.

- Tehát maradsz vagy nem? - teszem hozzá halkan.

- Hölgyeim, szívesen élvezném társaságukat az este további részében – úgy mondja mint egy filmbeli karakter. Remek színész lenne belőle. Nem neveti el magát, tökéletesen artikulálva beszél.

Effie-vel rögtön összenézünk. Ha sikerül rávennem, hogy játssza el a kitalált karakteremet, akkor esélyt látok a nyerésre. De még hátra van a testvére is. Még ha Jacket sikerül is rávenni, mi lesz az ikertestvérével? Ő bele fog menni?

Mikor abba hagyja a színészkedést, mindannyian nevetésben törünk ki. Barátnőm pedig feldobja a labdát.

- Remek lennél Elliot szerepére – jelenti ki.

- Ki az az Elliot? - néz csillogó szemeivel, hol Effiere, hol rám.

- A forgatókönyvemből az egyik karakter – hadarva magyarázok. Hülyén érzem magam.

- Szívesen beleolvasnék – kacsint felém.

Ezek után ismét jönne az elvörösödés, de megint semmi. Aprót bólintok kijelentésére, majd az ablakot kezdem kémlelni.

- Megcsinálom az ágyat – int felénk Effie, és már el is tűnt az emeleten.

Ketten maradunk a konyhában. Helyet foglalunk egymással szembe. A csend miatt hallatszik a dörgések sorozata.

- Mióta írsz? - suttogja.

- Este éjfél körül lehetett, ez magyarázza halk beszédünket.

- Tizennégy éves korom óta írom ezt a forgatókönyvet .

Tátva marad a szája, majd elmosolyodik.

- Tényleg?

- Többször újra írtam, mert nem tetszett, de igen, tényleg – mosolygok már én is.

- Mondj valamit erről az Elliotról – kéri.

Kuncogás tör rám. De el is hallgatok mikor szembe találom magam komolynak tűnő tekintetével.

- Hát... hasonlít rád.. kedves, segítőkész, lökött – kezdek a felsorolásba, mikor félbeszakít.

- Lökött? - nevet fel.

Válaszra se méltatom kérdését, folytatom tovább elkezdett történetemet.

- Neki is van egy ikertesója, akit Wade-nek hívnak. Ők ketten fogják tudatni a lánnyal, hogy árnyékharcos. Majd segítik őt az anyja megmentésében.

Áhítattal figyeli ahogy mesélek. Tetszik neki a történetem. Mosolyogva folytatom.

- A végén választania kell a két fiú között. De ezt nem árulom el neked. Majd elolvasod ha kíváncsi vagy – kacsintok.

- Ne márr – kérlel. -Folytasd, hallani akarom a végét légyszíí – kutyaszemekkel néz rám. Nehezen ellenállok neki.

- Nem – felelem.

- Akkor add ide, hogy olvassam el – hangja kérlelő és parancsoló is egyben. Megnevetett hangszíne.

- Naa – makacskodik.

Eddig bírtam. Nagyot sóhajtok és megadom magam. Felállok és le emelem az előszobában elhelyezkedő szekrény tetején lévő fénymásolatot.

Két másolatom van, az egyiket beküldtem a versenyre, a másikat pedig most adom Jack kezébe.

Alaposan végig méri a kezdő oldalt, és felolvassa a címet.

- The Mortal Instruments – hangja csodálkozó.

- Késő van olvasgatni nem? - terelem a témát. Nem akarom látni ahogy olvassa.

- Holnap ezzel kezdem – csukja be a második oldalnál.

Effie hangos léptekkel jön le a lépcső, ezáltal mindketten rá figyelünk.

- Felmehetsz ha gondolod, készen vagyok – motyogja.

- Köszönöm.

- Én elalszom, úgyhogy felmegyek – barátnőm egy ásítás kíséretében eltűnik. Ismét.

Végignézem amint lassan leküzdi a lépcső fokokat.

Ekkor hatalmasat dörög az ég, ijedtemben ugrok egyet. Mikor elhalkult a zaj, lassan fújom ki a levegőt. Megfordulok, és a nappali felé veszem az irányt.

- Hova mész? - kérdi suttogva Jack.

- Aludni – felelem szárazon. Mégis mire gondolt, hova?

- Hol?

- A kanapén – hangom morgásnak hallatszik. De csak azért mert még mindig félelem járja át a testem.

Kiskorom óta félek a vihartól, és ez mai napig se változott. Kisebb dörgésekkel még megbirkózom, de a mostani túl félelmetes. Nyugodt, halk, sötét hely kell nekem. A konyha nem felel meg elvárásaimnak ezért próbálkozom a nappalival.

Hallom Jack lépteit utánam.

- Alszom én a kanapén – suttogja még mindig.

- Nem – makacskodom.

Mikor beérek az elég tágasnak mondható nappaliba, ledermedek.

Elfelejtettem, hogy barátnőm nappalija szinte átlátszó. Hiába takarják a hatalmas ablakokat, sötét lila függönyök, akkor is látszik illetve hallatszik az ég szimfóniája.

- Mi az? - kérdi mikor utolért. Nem felelek, csak rámutatok az ablakokra.

- Gyere – karon ragad és felráncigál az emeletre. Beérve a hálószobába, lekapcsolja a villanyt, amit valószínűleg Effie hagyott felkapcsolva. És elindul az ajtó felé. Halk nyögés hagyja el a számat ami kifejezi nem tetszésemet. Erre ő felnevet és vissza fordul.

- Azt hittem nem óvodában vagyok - jegyzi meg féloldalas mosolyával. - Mi az?

- Nem maradsz itt egy darabig? - hangom kérlelő, és szégyenlős.

- Félsz a vihartól? - hangjából ítélve meglepődöttnek tűnik.

Bólintok, majd mosolyogva közelebb jön.

Lassan ruhástól bemászok a takaró alá, és ő mellém fekszik.

Egymást bámuljuk egy darabig. Mikor újabb dörgésre kerül sor, én ledermedek, ő pedig le hunyja szemét. Ő is fél?

- Te is? - rekedtes a hangom.

Bólint, mire én elmosolyodom.

- Mi az? Csak neked szabad félni tőle? - háborodott fel, mikor látta, hogy jól szórakozom rajta.

- Nem – nevetek fel.

Ismét csend telepszik ránk, én pedig megfordulok, hogy ne keljen a szemébe néznem. Sose bírtam sokáig mások szemébe nézni.

Újabb villám teríti fényességbe a szobát, és várom az ezt követő dörgést.

Nem jön. Pedig most vártam.

Hirtelen Jack karjai vesznek körül, és közben hangosan dörög az ég. A rémületemen enyhít a tudat, hogy most nem egyedül kell átvészelnem ezt a borzalmas éjszakát.  

Chapter 4

Chapter 04.

Hali. Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a részt. Viszont van egy kifogásom. Tegnap és tegnapelőtt nem ment a laptopom mert valami baj volt a töltővel. Szerencsére le volt mentve a rész amibe belekezdtem így ma be is tudtam fejezni. Hiszen értő kezekbe adtam a töltőmet és most már semmi baja. Tehát továbbra is próbálok minden héten új részt hozni. Kárpótlásul ez a rész kicsivel hosszabb mint az eddigiek. Jó olvasást kívánok és dobjatok minél több megjegyzést, kommentet, illetve  jelentkezzetek a Facebook csoportba ha értesülni szeretnél a részek hozataláról. Most kiírtam chaten hogy később hozom de nem mindig szoktam, csak a facebookon. Ott sokkal könnyebb ilyen híreket közölni. Megértést köszönöm ××

London Eye

- Szó se lehet róla! -tiltakoztam szinte azonnal miután elhangzott a segítség felajánlás. Ez már mindenen túltett. Effienek nem kellet volna elmondania mit is csinálunk. És a fiúkat pedig nem kellet volna érdekelje. Megszoktam már, hogy senkit sem érdekel mit teszek, vagy mit nem. Mért pont most jönnek ők, és mindent romba döntenek? Még csak azt se tudják ki vagyok, és én se tudok róluk semmit. Mégis, mit képzelnek, hogy engedni fogom hadd segítsenek? Még mit nem! Magam útját szeretném járni egyedül. Nincs szükségem segítségre senkitől. Nehezemre esett elfogadni Effie ajánlatát is, miszerint lakjak nála amíg a házam lakható képes nem lesz.

- Miért ne? - csodálkozott barátnőm.

Meglepett kérdése, hiszen ha valaki, akkor ő neki kéne tudnia, hogy nehézséget okoz a segítség elfogadás.

- Mert egyedül szeretném megcsinálni, és tovább jutni – érveltem.

Míg a többiek egy újabb unalmas csevegésbe kezdtek, a telefonom halk csipogással jelezte, hogy SMS-em érkezett. Gyors mozdulattal ki halásztam a zsebemből és rá helyeztem ujjamat a kijelzőn villogó pöttöm borítékra.

Mért ne segíthetnének? Valakinek kell tartania a kamerát ×× E.

Miután elolvastam barátnőm üzenetét aki az asztal túloldalán foglalt helyet, gyors választ gépeltem majd lezárva a témát, felálltam indulás képen.

Van kamera állvány. R.

Senki semmit se kérdezett, követték a példámat. Ki érve a helységben kavargó sült krumpli és csirkehús illatokból, az utca poros, és zajos légköre fogadott.

- Hát akkor mi megyünk – szólt Jack. Kezével tarkóját vakarta, szája pedig egy vonallá préselte, ami azt sugallta, nem szeretne itt hagyni bennünket. Vagy csak az nem tetszett neki, hogy nem fogadtam el segítségét.

- Sziasztok – hangom elnémult a szó végére, ami meglepett. Határozottan akartam elköszönni, mint akit nem érdekel mi is történt az eddigi fél órában. De akármennyire is ellene vagyok, van a srácokban valami, ami magához vonz. Talán el kéne fogadnom a segítséget? -Áh, nem, hessegettem el a gondolatot. Majd megoldom Effie-vel.

Külön váltunk. Ők jobbra, mi meg balra indultunk. Hazafele barátnőm ragaszkodott a sétához, de egész úton egy szót se szólt. Halvány bűntudatom lett hiszen amiért nem fogadtam el a fiúk segítségét, akkor egyedül Effienek kell segítenie. Talán mégse döntöttem jól. Szegény szőke barátnőmhöz kell folyton rohannom, ha valami baj van, ő pedig egy rossz szó nélkül engedelmeskedik.

- Rossz barátnő vagyok igaz? - súgtam lehajtott fejjel, megtörve ezzel a 10 percig tartó, be állt csendet.

- Miből gondolod ezt? - semmi kifejezés nem volt leolvasható arcáról, így kénytelen voltam megfontoltan válaszolni.

- Mert folyton a nyakadon lógok, és te cserébe még sose kértél semmit.

Hirtelen megáll sétálásban és felém fordul. Szemei lángolnak, talán a haragtól. Egymást figyeljük.

- Jól van, Raine, te akartad – fújja ki eddig bent tartott levegőjét. Igen, már biztos, hogy haragszik.

- Nem vagy rossz barátnő, csak vak. Sose akartad elfogadni más segítségét, nem tudom megérteni miért, de elfogadtam. Mindent megteszek, hogy neked jó legyen, és mindenben egyetértek veled. Kivéve most. A két srác irtó rendes volt, és te ellökted magadtól. Miért Raine? Mi értelme volt? - a végén felemeli a hangját.

- Sóhajtok. Megérdemlem, hogy kiabáljon velem, és teljesen igaza van.

- Tudom, és sajnálom – hajtom le fejem ismét.

- Ezt nekik kéne mondanod – veszi halkabbra a hangerőt.

- De hogyan? Nincs meg a telefonszáma! - mondom halkan. Talán ha meg lenne..akkor mégis csak elfogadnám a segítséget. Effie elmosolyodik és előveszi telefonját, majd vissza csúsztatja oda, ahol volt.

- Menjünk haza – sóhajtja.

- Újabb tíz perc csend következett hazáig. Fogalmam sincs kinek sms-ezett barátnőm, és, hogy miért próbálta vissza fojtani mosolygását egész úton. Egy tippem azért mégis van. Talán elkérte Jack barátjának számát, hiszen elég jó összhangban voltak a gyorsétteremben. Talán neki írt SMS-t.

- Effie lakása előtt álldogált valaki. Nem láttam messziről. Fejét eltakarta egy piros baseball sapka, válláról egy szintén piros tréning felső volt. Mikor odaértünk, barátnőm fogadta látogatónkat.

- Üdv, én lakom itt, miben segíthetek? - kérdezte jókedvűen.

- Jó napot, ön Loraine Giles?

- Én lennék – sietek barátnőm segítségére. A férfi átnyújtja az eddig kezében tartott dobozt. Majd miután aláírtam egy papírt, már indul is tovább.

- Köszönöm – szólok még utána. Mosolyogva száll be a kocsijába és elhajt.

Effie segít bevinni a dobozt a házba, majd végigmérjük. Nem nehéz kitalálni mi is lehet benne. Hiszen az E-mail -ban jelezték, hogy a cég fel ajánlja egy kameráját a forgatáshoz. Kinyitjuk, és találgatásunk beigazolódott.

Egy HD kamerát találtunk benne, amit Effie gyorsan ki is próbált. Majd én egy össze csukhatós állványt emeltem ki a dobozból.

- Mondj valamit – neveti barátnőm a kamera túloldalán.

- Valami – kiabálom nevetve.

Az állvány felállítása nem vesz el sok időt, és így már mind a ketten benne lehetünk a próbavideóba. Barátnőm rögzíti a kamerát, majd mellém rohan.

- Mi vagyunk Raine és Effie. Ez egy próba videó egy olyan kamerával amit a Left Bank production jóvoltából kaptunk.

Ezután Effie beszámolt életéről, majd tőlem is elvárta ugyanezt.

Miután befejeztük a szórakozást, komolyabb dolgokkal kezdtünk foglalkozni. Ki kellet találni a helyszíneket a forgatáshoz. 

Majd a szereplőket is meg kellet találni.

- Szóval én leszek Tiffany, te pedig Sophie – tisztázta barátnőm.

- Igen

- És ki lesz Wade meg Eliot? - kérdi.

- Fogalmam sincs – sóhajtom, majd átkarolom a térdem magam előtt a kanapén.

Ezt menet közben akartam kitalálni. Azokig a jelenetekig amikor megjelenik az ikerpár, van két részlet.

Csak a véletlen művelheti ezt, hogy tökéletes alanyokat küld nekem, én pedig eltolom őket magamtól. Nem indult jól az ismeretségem a fiúkkal. Pedig szükségem lenne rájuk, ahogy Effie is megmondta. Talán ha még egyszer összefutok velük, akkor esetleg...vagy mégse. Úgyse akarnának segíteni, főleg miután így leráztam Jacket reggel.

A helyszíneket megbeszéltünk, és holnap reggel indulok a London Eye -hoz. Effie nem jön velem hiszen dolgoznia kell. Úgyhogy kénytelen leszek az állvánnyal együtt működni.

Reggel van. A nap fényes sugarai jelzik, amelyek megvilágítják az egész szobát, hogy fel kéne kelni.

Nagy nehezen rá veszem magam, hogy felöltözzek, majd ki vonszoljam magam a konyhába.

Szomorúan veszem tudomásul, hogy barátnőm már nincs itthon.

Lassan kiöntöm egy bögrébe a kész kávét, majd a kanapéra ülve, elfogyasztom azt.

Az üvegasztalon észreveszek egy papírdarabot amelyre rá van írva a nevem. Nyújtózkodom kell, hogy elérjem és elolvassam.

„Ha felkeltél, öltözz és csinálj egy remek videót! Legyek büszke rád. Amúgy csak annyit akarok mondani, hogy mikor felkeltem, csörgött a telefonod és felvettem. A házaddal kapcsolatosan hívtak és azt mondták, hogy a hét végén be is költözhetsz. Szerencsére kevés volt a kár, amit fizetett is a biztosító. :) Effie”

Ujjongok a hírtől, amit barátnőm közölt velem ebben a pár sorban. Remek hír reggelre. Remélem jól fog menni a felvétel is.

Hamar megiszom a kávét és összepakolva elindulok a helyszínre.

Az utca tele van emberekkel. Többségük turista. Nézelődnek, sétálnak, majd ha elfáradtak beülnek meginni valamit.

Megnyugtat a város zaja. Most különösképpen is. Nyugodt vagyok de közben izgulok is. Soha nem videóztam, főleg nem magamat. Teljesen őrültnek fogok tűnni.

Csak akkor tudtam lenyugtatni magam, mikor több turistát is láttam videóval a kezében. Volt aki szintén állvánnyal készült videóra venni magát Londonban.

Gyors mozdulatokkal felállítottam az állványomat, majd rá helyeztem a HD kamerát. Táskámat mellé hajítottam és lenyomtam a felvétel gombot.

Ez a jelenet arról szól, amikor a főszereplő bemutatja a várost ahol él. Jelen esetben Londont.

Majd a forgatható állvány segítségével, fölvettem amint az autók száguldanak az utcán, és ahogy az emberek élik napjaikat. Közben felolvastam a megírt szöveget.

Hirtelen hátulról kezek vettek körül és kezdtek őrült csiklandozásba. Ugrottam egyet ijedtemben, majd megfordultam.

- Már megint te – nevetem el magam mikor szembe találom magam a „véletlennel”.

Ő csak ezer wattos mosolyával válaszolt.

- Mit keresel itt? - kérdeztem nyugodtabban, mikor abba hagyta a csiklandozásomat.

- Segítek – szögezte le.

Sóhajtással feleltem. Sejthettem volna, hogy nem úszom meg az újabb találkozást.

- Azzal, hogy feltartasz? - céloztam az előbbi megjelenésére.

- Nem – nevet fel. Majd kiemeli a videót a jelenlegi helyéről és felém emeli.

- Folytasd amit az előbb elkezdtél – mondja teljes komolysággal.

- De Londont kell felvenni nem engem – tiltakozom.

- Előbb téged – mosolyog.

Én pedig elkezdem mondani a szövegemet amit begyakoroltam.

- Remek – zárja le a kamerát.

Átadja nekem miután be helyezte a tartóba.

- Köszönöm

- Nincs mit

- Kérdezhetek valamit? - nézek a szemébe. Remélem válaszolni fog.

- Most kérdeztél – kacsint felém.

El neveti magát, majd mikor látja, hogy én nem találom mulatságosnak, feladja.

- Mond, mi bánt? - kérdezi.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Nem tudtam, csak sétáltam és megláttalak.

Tudom, hogy hazudik, de nem akartam tovább firtatni. Túl fárasztó lenne ilyenkor egy értelmetlen veszekedés.

- Hazakísérhetlek? - teszi fel udvariasan a kérdést, én pedig kuncogok.

Ő is elkezd nevetni de nem érti reakciómat.

- Nyugodtan – felelem.

A táskámat átemelem a vállamon, ő pedig elveszi tőlem az állványt azzal a kifogással, hogy nem engedi, hogy megerőltessem magamat. Nem mintha egy válltáska és egy kameraállvány túl megerőltető lenne 20 percen keresztül cipelni.

Az úton teljesen nyugodtan elbeszélgetünk mint két jó barát. Ekkor döbbenek rá, hogy félreismertem. Hiszen olyan intellektuális témákat vet fel, amitől leesik az állam. Rá kell jöjjek, hogy Jack okosabb mint hittem, vagy mint amilyennek mutatja magát.

A házhoz érve kezdett beesteledni. Nem gondoltam volna, hogy egy jelenet felvétele szinte egy egész napba beletelik. Mondjuk figyelembe kell venni azt is, amikor Jack véletlenül a törlés gombra kattintott a visszanézés helyett, így újból fel kellet venni. Majd volt mikor véletlenül elrontottam, és volt olyan is mikor belenevettem szövegembe Jack miatt.

- Bejössz? - kérdezem az ajtót nyitva.

- Ha nem zavarok – mosolyog szégyenlősen.

A szemem forgatom megjegyzésére, majd betessékelem a házba ahol Effievel találjuk szembe magunkat. Vigyorogva figyeli ahogy becsukom magam mögött az ajtót.

- Szia Effie – köszöntöm őt én is, Jack után.

- Sziasztok – hangjából süt a kíváncsiság. Ebben a szóban érezni lehetett a tudatlanságot ami gyötörte őt.

Elnevettem magam a barátnőmön. Majd ők is követték a példámat.

A feszültséget ami köztünk pihent egy ideje a konyhába, az oldotta fel, hogy Effie laptopján kezdtük elemezni a felvételt.

Összetéve a kisebb felvételeket, egy egész órás felvételünk lett. Miután szemügyre vettük mindent, későre járt. Jack indulni készült.

- Merre laksz? - kíváncsiskodik barátnőm. Majd a fiú elmagyarázza lakhelyét, ami London másik felében van.

Effie bociszemeivel néz rám, viszont én sugárzom magamból a „nem” szót. Barátnőm viszont mégis felteszi a kérdést amit én mindenképp próbáltam ellenezni.

- Nem alszol itt?