Chapter 08

Chapter 08

Hali. Bejelenthetem, hogy még ma elkészültem a fejezettel. Remélem tetszeni fog, mert én személy szerint szeretem ezt a részt. Rengeteg ötletem volt a mostani résszel kapcsolatosan, de mikor leültem írni, egyik se tűnt már olyan jónak. Így aztán máshogy kezdtem írni és ez jött ki belőle ×× Jobb ez így szerintem. Köszönöm az eddigi feliratkozót, a kommentelőket, és a türelmeteket. :**

Jó olvasást ××

First Kiss

Reggel Finn szobájában ébredek, de mikor megfordulok nem találom őt. Hány óra lehet?

Hamar feltornázom magam az ágyból és elindulok a többiek keresésére. Mikor kinyitom az ajtót, a folyosóra érek, de nincs ott senki. Lesétálok a lépcsőn, amilyen halkan csak tudok, remélve, hogy nem költök fel senkit. A szüleik valószínűleg már javában alszanak, miután hazajöttek a bálról.

A nappaliban sincs senki, így elindulok a konyha felé. Már épp beléptem volna de előttem termett Finn.

- Jó reggelt, Raine – üdvözölt suttogva. Hangja nem illett hozzá. Rekedtes volt, és fura. Nem ismerem őt rég óta, de ezt így is meg tudom állapítani, hogy valami nincs rendben.

- Jó reggelt. Mi a baj? - ráncolom a homlokom.

Ő csak megvakarja a nyakát, és szintén homlokát ráncolja.

- Nem szívesen mondom ezt, de el kell menned, mielőtt anyáék felébrednek – nyögi ki végül.

Azt hittem félre hallok. Ennyire titkos akció volt, az, hogy itt aludjak? Velem van a baj? Annyi kérdés összegyült bennem, mindez egy mondat miatt. Lehet csak poénnak szánta.

- Mi? Most viccelsz?

Kifújja az eddig bent tartott levegőjét, de továbbra is nehezen lélegzik. Zavarja őt, hogy el kell küldjön. Akkor miért hívtak ide?

- Nem, sajnálom. Majd később mindent elmagyarázunk.

Épp tovább akartam őt faggatni, de egy női hang szólalt meg a hátunk mögül. Nem vett észre engem, ezért Finn gyorsan cselekedett, hogy ez ne is történjen meg.

Behúzott maga mögé és a konyhából nyíló éléskamrába terelt. Hideg volt bent, és sötét, Finn mégis rám csukta az ajtót.

- Maradj kérlek itt, és légy csendben – kérlelt.

Hangja ijedt volt, ami miatt én is megijedtem. Muszáj volt hallgatnom rá, már csak azért is, mert nem tudom pontosan mi folyik itt. Úgy döntöttem hallgatózni fogok. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de mi mást tehetnék, mikor be vagyok zárva egy idegen helyen?

- Finn! Jó reggelt – hallatszott a női hang.

- Jó reggelt anya.

- Mit csinálsz ilyen korán fent?

- Csak kávéért jöttem.

- Csinálnál nekem is? És behoznád a hálóba?

- Igen anya.

Csend következik, majd lépteket hallok távolodni. Újabb csend, aztán a léptek közelednek felém. Finn a kilincsért nyúl, de el is húzza a kezét, mikor újabb hang hallatszik.

- Finn – ez egy fiatal hang. Emmyé lehet.

Megint csend. Nem hallok semmit. Mi történik?

Hirtelen kinyílik az ajtó és meglátom a kis Emmyt. Aranyos arca van. Épp engem bámul, majd fel testvérére.

- Emmy, ő Raine – mutat felém Finn.

A kislány félénken köszön, én pedig elmosolyodom és vissza köszönök.

- Miért kell a kamrában lennie? - kérdezi Emmy. Erre Finn is elmosolyodik.

- Nem kell, már épp menni készült – magyarázza.

- Átöltözöm – mondom, és már ott is hagytam őket.

Felszaladok a lépcsőn, ügyelve arra, hogy ne csapjak zajt. Berohanok a fürdőszobába ahova Jack kiterítette a ruháimat. Minden megszáradt kivéve a felsőm. Muszáj magamon hagyjam Jack felsőjét.

Megint lemegyek csendben, és a nappaliban ott találom Finnt.

- Elkísérlek az utca végéig – mondja.

- Mi ez az egész?

Sóhajt. Nincs ínnyére neki amit kérdezek. De tudni akarom, tehát felvont szemöldökkel nézek rá.

- Nem tudom most elmondani, de tényleg sajnálom.

- Még mindig segíteni fogtok?

Megtorpan az utca közepén, ezért én is megállok.

- Miért kérdezed ezt?

- Mert nem vagyok benne biztos – felelem,

Lenéz a járdára, és elmosolyodik. Olyan aranyos így.

Újra felnéz rám, és csillog a szeme. Ragyog a felkelő nap fényében. Kezdek megijedni a saját gondolataimtól, ezért gyorsan kiverem a fejemből.

- Persze, hogy segítünk. Nem változott semmi.

- Rendben, akkor majd találkozunk – válaszolok és már el is siettem mellőle.

Féltem, hogy az amit most láttam benne, tovább fog erősödni, és ez nem tenne jót. Nem kellet volna elfogadnom az ajánlatukat miszerint aludjak náluk. Már akkor tudtam, hogy nem lesz jó vége, mégis belementem. És most tudtam meg, miért.

Finn két szép szeméért. Igen. Tényleg szép szemei vannak, és akkor mi van? Akkor sem szabad tetszenie, hiszen csak munkatársak leszünk.

Az, hogy ő most gyakorlatilag kitessékelt a házból, ez volt a biztosított tény, hogy nem szabad úgy gondolnom rá. Tehát jobb, hogy ezt tette.

Az ágyában is hülyeség volt aludni, nem tudom mit hittem. Csak abban a pillanatban elgyengültem, és a vihar miatt megnyugvásra vágytam. Amit csak Finn ölében kaphattam meg.

Már az utca végénél jártam mikor futó lépéseket hallok a hátamtól.

- Raine! Várj – kiabál utánam.

Megfordulok, és már előttem van. Száját számra tapasztja és csókol. Annyira meglepett tette, hogy nem tudtam tenni semmit. Nem értem miért teszi ezt de hagytam magam. Még ha akartam is tenni ellene, elszállt minden erőm, és csak álltam. Talán nem is tartottam magam, ő fogott a karjában.

Mikor abba hagyta, felnéztem rá, és szememmel könyörögtem a folytatásért.

Nem értem mi ütött belé, és belém.

- Nem hagytad, hogy elköszönjek – vigyorogta.

Lenéztem a földre és elvörösödtem. Ezért akart elkísérni az utca végéig?

- Hát akkor szia – mondja még mindig vigyorogva és elenged. Nehezemre esik ezek után megtartani magamat, de muszáj.

- Szia – suttogom. Ő pedig sarkon fordul és elszalad.

Úgy érzem magam mint egy tini diáklány aki most kapta meg első csókját. Lényegében ez is történt. Bár nem nevezném első csóknak, hiszen az ajkaim már nem szüzek – ahogy Effie mondaná. De most kaptam meg az első csókot Finntől.

Tejóég! Miért hagytam? Pedig már épp elhatároztam, hogy nem szabadna hagynom. Milyen lesz újra találkozni vele? Azt se tudom miért kaptam.

Annyi kérdés gyűlik bennem, a fontossági sorrendet se tudom megállapítani. Azt se tudom megmagyarázni miért rossz döntés vele lennem. Csak érzem, hogy nincs rendben. Jack-nek mit mond majd?

Egész úton kérdések sorozatai törték a fejemet. Ha csak egyre is tudnám a választ, már rég úton lennék a barátnőmhöz. Ő tudna segíteni. De amíg nem tudok semmit megmagyarázni, addig nincs miért őt zaklatnom. Ugyanazt kérdezné tőlem, amit én ezerszer megkérdeztem magamtól hazafele.

Nagyon nincs ez rendjén. Táskámban megszólal a telefonom és azonnal kihalászom a kulcsommal együtt. Miközben nyitom az ajtót, elolvasom az üzenetet.

Kérlek ne mondj Jacknek semmit mi történt. Majd beszélünk :* -F

Finntől jött. De ezt sem tudom megmagyarázni, miért akarja titkolni Jack előtt. Bár így könnyebb, mert nem kell megmagyaráznom. Mit is akarnék megmagyarázni? Nem az én hibám volt.
Belépek a házba, de alig vagyok itthon öt perce, máris csengetnek.
- Effie? - nyitom ki az ajtót.
Meglepődtem mikor nem a barátnőmnek nyitottam ajtót.
- Raine. Szia, bejöhetek? - köszön az a srác akivel akkor találkoztunk, mikor négyesben mentünk reggelizni. A nevében nem vagyok biztos ezért megkérdezem.
- Persze. Sam, ugye?
- Igen.
Beengedem, mert kíváncsi vagyok, mi miatt jött, és honnan tudja, hol lakom. A konyhába megyünk.
- Jack mondta, hogy itt laksz – válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
- Ó!
- Azt is mondta, hogy mondjam meg, ma nem tudnak segíteni. Ezért küldött engem.
- Ó!
Elmosolyodik reakcióm láttán. A helyében én is ezt tenném. Egyáltalán nem tudok semmit.
- De most az a jelenet jön amikor Tiffany találkozik Kyle-al – gondolkodom.
- Ki az a Kyle és Tiffany? - értetlenkedik Sam.
Ekkor kapok észbe, hogy ő nem olvasta a történetet, és nincs honnan tudja.
- Milyen segítséget mondott Jack? - kérdezem.
- Hogy segítsek forgatni, és színészkedni is lehet, hogy kell.
- Üres Kyle szerepe – vigyorgom.
Ő is elmosolyodik.
- Ez tök jó, de kíváncsi lennék mit is kéne eljátszanom
Hamar kihozom a forgatókönyv másolatot, majd megkeresem a részt, és átnyújtom neki.
Miközben olvassa, felrakok egy adag kávét főni.
- Kérsz kávét?
Sam fel sem emeli a fejét, csak aprót bólogat, és lapoz egyet. Mosolygásra késztet, az, hogy olyan elmélyülten olvassa az irományomat. Talán Jack és Finn is így olvasták? Jó elképzelés. Akaratlanul is elém tárul a kép, ahogy Finn olvassa és nem figyel semmire a külvilágból.
Már vigyorgok mint egy idióta, és a kávé sípolós hangjára leszek figyelmes.
Hamar kiöntök két csészével, rakok bele cukrot, majd átnyújtom az egyiket Samnek.
Még mindig olvassa, és le sem veszi a szemét róla. A jelenet elég hosszúra sikeredett, véleményem szerint. Arról szól, hogy Tiffany, egy lány aki harcol a gonosz ellen, és segíti főhősünket a bajban. De mikor nem Sophi-nak segít, akkor a hozzá rendelt társával együtt kell működnie. Kyle-al viszont az elején nem egyeznek meg, ezért gyakran kerülnek veszélyes helyzetbe.
Amit Sam olvas, ott éppen egy ilyen helyzet alakul ki, és végül megoldják együttműködéssel.
A jelenet végén viszont Kyle-nak meg kell csókolnia Tiffany-t.
Látom Sam arckifejezésén, hogy a vége felé tart. Vörös fejjel kevergetem a kávémat, amiben már minden cukordarab elolvadt.
- Ez... öhm.. nem találok rá szavakat – motyogja. Közben kortyol egyet a kávéból.
- Nem kell eljátszanod, keresek valaki mást ha nem akarod.
- Még szép, hogy akarom. Csak egy apró kérdésem lenne – mosolyog.
Akaratlanul is sóhajtok egyet. Megkönnyebbültem hallva ezt.
- Mégpedig?
- Ki játssza el Tiffanyt?
Felnevet, és én is. Logikus, hogy ezt kérdezi. Ha meg kell csókolnia valakit, színészkedésből, legalább tudja ki lesz az illető.
- Effie, a barátnőm akivel reggeliztünk – magyarázom.
Lehet, hogy tévedek, és rosszul látok, de mintha felcsillant volna a szeme, a lány említésére.
- Elvállalod? - kérdezem.
- Benne vagyok – kacsint.

Nyár

Hali. Ez a bejegyzés arról szól, hogy kellemes nyarat kívánjak nektek. Remélem megvalósulnak az álmaitok a nyárral kapcsolatban.
Én eddig rengeteg mindent terveztem és meg is fogom őket csinálni.
A részeket még nem tudom biztosan, hogy fogom hozni, de kerítek rá lehetőséget. Pont ezért szeretném kérni a türelmeteket, hiszen egy rész megírásához, kellenek ötletek, ihlet, és idő. Az ötleteim megvannak, ihletem nem mindig, és időm sem. Talán ritkábban jönnek a részek, talán sűrűbben. Tudom, tudom, hogy most csalódtatok, de nem tudok mást tenni. Nekem is szükségem van egy kis kikapcsolódásra, és ki is használom.
A következő rész ma vagy holnap kerül fel, annak függvényében, hogy mikor leszek kész vele. Remélem várjátok azért a történet további részeit :)
Puszi nektek és jó nyaralást. Megkérdezhetem mik a terveitek a nyárra? :D Kommentbe leírnátok?

Chapter 07

Chapter 07

Hali. Késés lesz a negyedik nevem. De remélem elnézitek nekem. Tudom, hogy rég nem jöttem részel de most gyorsan megírtam, mivel ágyban fekszem tegnap óta. Így lett egy kis időm megírni. Remélem kapok kommentet, és olvassátok :) Kicsit máshogy alakultak a dolgok mint ahogy azt szerettem volna. Jó olvasást ××

What are you sayin'?

Elakadt a lélegzetem. Nem hiszem el amit hallok. Próbálom leolvasni arcáról a megfejtést de nem sikerül. Továbbra is póker arccal bámul rám. Jackre pillantok aki szintén kifejezéstelen arccal bámul rám. Most akkor mi lesz? Miért hívott ide? Csak, hogy tudassa velem, azt amit nem is akartam hallani soha? Be kell valljam, sokkal rosszabbul érint az, hogy tőle hallom, és nem bárki mástól. Nem akartam beismerni magamnak, egészen idáig. Valamiért megfogott benne egy dolog, és akár mennyire töröm rajta a fejem, nem találom a választ. Feladtam. Valami sokkal jobban vonz benne, mint Jacke-ben. Pedig az elején ugyanolyannak tartottam őket. Külsőleg biztosan olyanok mint két tojás, na de belül?! Noha nem is ismertem őket eléggé, mégis tudom, hogy így van.

Gondolat menetemet Jack hangos nevetése zavarta meg.

- Látnod kéne magad – nyögte ki miután hangyányit lecsillapodott, majd újfent nevetni kezdett.

- Mi? - értetlenkedtem. Rá pillantottam Finnre akitől csak egy farkasvigyort kaptam.

Mi történik itt? Belecsöppentem egy kész átverés showba? Már-már azt vártam, hogy hol bukkan ki egy bokor mögül valaki, azt kiáltva: Megvagy! De nem jött senki.

Reménytelenül álltam előttük, várva valamelyiktől a magyarázatot.

- Azért jöttem, hogy elmondjam, benne leszek a filmedben... vagyis Jack rángatott el – mondta Finn.

- De nem tetszik neked – hangom visszanyerte a gúnnyal teli énjét. Kezdtem visszanyerni önmagam.

- Nem

- Akkor miért játszanád el, azt a szerepet amelyet nem is akarsz?

- Mint mondtam, Jack rángatott el – a szavakat szinte köpte.

Ismét ránézek Jackre, akiről rég eltűntek a mulatság jelei, és komoly kinézetet öltött magára.

- Akkor megszabadítalak a gondoktól és nem kell a hülye filmemben játszanod – hátat fordítottam nekik, és elindultam hazafele.

- Várj, Raine! - állít meg Jack.

Mérgesen fordulok meg, és talán túl gyorsan is. Lehet mégse kellet volna megállnom. Ott hagyhattam volna őket, de már késő. Végig kell hallgatnom mit hoz fel mentségére.

- Jó volt a bemutató? - vigyorogta.

Milyen bemutató? Mire céloz? Ez az egész „nem olyan jó a forgatókönyv” dolog csak egy színjáték volt? Ezt nem hiszem el. Továbbra is válaszra várok.

- Remek színész vagyok – csatlakozik testvéréhez Finn.

- Mármint akkor ez az egész színjáték volt? - szólalok meg végre én is, halvány mosoly kíséretében,

- Nem az egész – döbbent le ismét Finn.

És ismét sikerül levakarnia rólam azt a halvány mosolyt is.

- Nem Jack rángatott el ide – kacsint. Há'l Istennek – gondoltam magamban.

- Most akkor összefoglalnátok?

- Magamtól jöttem, és úgy gondoltuk Jackel, hogy bemutatót tartunk neked. Bebizonyítottuk tehetségünket. Így már lesz esélyünk bekerülni a csodálatos filmedbe – újabb lehengerlő kacsintás.

- Csodálatos? - hangomból süt a büszkeség. Csak nehogy ebből is viccet faragjon. Most már tényleg kíváncsi vagyok az igazi véleményére.

- Igen az. Minden tetszik amit leírtál. Nem változtatnék egy vesszőt se rajta – magyarázza.

Szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszer se hallottam még ilyen szépet az írásomról. Bárki kritizálta is, soha nem élte bele magát úgy mint most Finn. Lenyűgözően elmeséli kedvenc részleteit, én pedig áhítattal figyelem. Minden dicsérő szavát magamba szívom, mert valamiért úgy érzem nem fogom minden nap ezt hallani tőle.

- Szóval...felveszel minket? - kérdi Jack a mesélés után.

- Még gondolkodom rajta – kacsintok. Erre az ikerpár hangos nevetésben tör ki. Mire az ég is beleszól, hatalmas villanással és ezt követő hangos dörgéssel.

- Mennünk kéne mielőtt esni kezdene – ahogyan kimondta Jack, már el is eredt. Mintha dézsából öntenék, csurom vizesek lettünk azonnal.

Elkezdtünk rohanni valami fedezék után kutatva. Minden zárva volt a környéken, így csak egy tömbház előtt tudtunk lepihenni, fejünk fölött egy erkély biztosított búvóhelyet az eső elöl.

A telefonom lemerült, Finné beázott, Jack-én pedig taxit próbáltunk hívni. Minden vonal foglalt volt azután pedig az ő iPhone-ja is feladta a szolgálatot és álomra hajtotta a fejét.

- Most hova? - kérdeztem kétségbeesetten. Jack már tudja hogyan hat rám a vihar.

- Messze laksz, mi pedig pár háztömbnyire, irány haza – fordult felénk Jack.

Általánosan nemet mondtam volna, de ilyen kilátástalan helyzetben velük sodródtam. Utánuk futottam a szakadó esőben, míg elértünk egy hatalmas házhoz. Jack kihalászta zsebéből a kulcsot, majd elfordítva a zárban már bent is találtuk magunkat.

- Hozok törölközőt – szól Finn, és már el is tűnt az emeleten.

- Ti itt laktok? - hangomból sugárzott a csodálkozás. 360 fokos fordulatot tettem és ezáltal körbenéztem a hatalmas előszobában, amit inkább előcsarnoknak neveznék.

- Igen, tetszik? - mosolyog.

- Elmegy – kuncogom.

Finn gyors léptekkel jön le a lépcsőn, és mindannyiunknak hozott puha, fehér törölközőt.

- Anyáék nincsenek itthon. Rendezvényre mentek Emmyvel – tudatta velünk.

- Rendezvény? - kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Emmy születésnapja alkalmából – jött azonnal a magyarázat Finntől.

- Emmy?

- Kis húgunk – felelték egyszerre.

Kezdtem megint semmit sem érteni. Először is meg kell tudjam, hogy kő gazdagékkal hozott össze a sors, akik rendezvényekre járnak. Majd a szüleik elmentek kis húgukkal, akinek most van a szülinapja, a két fiút pedig magukra hagyták a hatalmas palotában.

- Ti nem ott kéne legyetek?
- Utálom a rendezvényeket -szólalt meg Finn unott hangon.
- Én is – értett vele egyet Jack.
- Ó! Értem.

Nem értettem őket, de nem firtattam tovább. Tulajdonképpen nem is akartam tudni. Valószínűleg unalmas lehetett annyi rendezvényre járni.

De a húguk születésnapjára illet volna menni.

- Megyek átöltözöm és hozok neked is valami tiszta ruhát – mutat a csurom vizes ruháimra Jack.

Nem vitatkoztam vele, hiszen nem szerettem volna megfázni. Finn beterelt a nappaliba ami kétszer olyan nagynak bizonyult mint az előcsarnok.

A falakon absztrakt festmények lógtak, néhol családi képek is voltak. A polcokat régi könyvek és porcelán tárgyak vették uralmuk alá.

A hatalmas ablakokat aranyszínű függöny takarta, ami fokozta az összhangot a szobában.

Finn is elvonult átöltözni míg én gyönyörködtem a lakásban.

A nappalihoz hozzátartozott egy stílusos kandalló is, amely, nyár lévén, nem volt működésben.

Hirtelen egy hatalmas dörgés szakított meg nézelődésemben. Azonnal kisétáltam a nappaliból, hogy minél messzebb legyek az ablaktól. Az előcsarnokban találtam magam, ahonnan elindultam a lépcsőn fel, egyenesen az ikrek után.

Felérve egy folyosót találtam, ahonnan hol jobbra, hol balra nyílt egy rejtélyes ajtó. Egyikből épp Jack lépett ki.

- Gyere, itt átöltözhetsz – mutatott egy ajtóra, és a kezembe nyomott egy ruha hamlazt.

- Remélem jó lesz rád a pólóm, csak ezt találtam, meg a tréning nadrágomat – teszi hozzá.

- Remek, köszönöm – szólalok meg végre én is. Hangom rekedtes az előbb kapott sokktól.

- Be megyek a Jack által ajánlott ajtón, ahol egy, a házhoz illő fürdőszoba fogad. Hamar át is öltözöm, és kilépek a folyosóra.

- Lentről hallom őket, így elindulok az ijesztő nappali felé. Remélem, hogy hamar eláll a vihar és haza mehetek egy taxival. Bár a gondolat nem nyugtatott meg, mint ahogy azt hittem. Hiszen ha haza megyek, akkor egyedül kell megbirkóznom a viharral.

- Jól áll a pólóm rajtad – mond véleményt Jack, amint meglátnak.

Mind a ketten a barna bőr kanapén ücsörögnek, közben valami vígjáték megy a tévében. Ügyet sem vetve megjegyzésére, leültem a kanapé szélére és a tévére koncentráltam. Szerencsére a függönyök be voltak húzva, így a hatalmas ablakokon már nem lehetett kilátni.

- Mit nézünk? - tudakoltam.

- Adam Sendler, kellékfeleség – állapítja meg a mellettem ülő Finn.

Az este további részében filmeket illetve sorozatokat néztünk. Észre sem vettem, hogy el telt az idő.

- Már ilyen késő van? - eszméltem fel, a második Jóbarátok rész után.

Gyorsan kinéztem a függöny mögé, ahol egy villámlással találkoztam. Még mindig nagyban zuhog.

A taxi társaság még mindig foglalt volt, így nem tudtam haza menni.

- Nem mész, itt fogsz aludni – parancsolta Jack.

- Nem akarok zavarni.

- Ne hülyéskedj! Ennyivel tartozom – makacskodott.

Nem volt mit tegyek, el kellet fogadnom az ítéletemet. Jack megmutatta a vendégszobát, ami az emeleten helyezkedett el, pont Finn szobájával szemben.

Későre járt, így mindenki elfoglalta az ágyát, és aludni tértünk. Akármennyire is ki akartam zárni a vihar hangod ordítását kintről, nem ment. Csak forgolódtam a hihetetlenül kényelmes ágyban.

Teljesen feladva, kikászálódtam az ágyból, ránéztem a éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami 00:20 -at mutatott. Sóhajtottam, majd felálltam és elindultam egy kis vízért.

Lejöttem a lépcsőn, és a konyha után kutattam. Az előcsarnokból benyitottam először az éléskamrába, majd végre megtaláltam a konyhát is. Az egyik szekrényből egy poharat emeltem ki, amit megtöltöttem vízzel. Inni kezdtem, mikor hirtelen a hátam mögül zajokat hallottam. Gyorsan fordultam, és Finnel találtam szembe magamat.

- A frászt hoztad rám – sziszegtem.

- Mit csinálsz ilyenkor ébren? - kérdezte csodálkozva.

- Ugyanezt kérdezhetném tőled – emeltem meg a szemöldökömet.

Mire egy horkantást kaptam válaszul. Nem adtam fel, makacs voltam.

- Nos?

- Félek a vihartól – ismert be szégyenlősen.

Ha nem ilyen hangon tudatná velem, akkor biztos nem hittem volna neki. De rekedtes hangja, és sápadt arca elárulta az igazat.

- Te jössz – súgta.

- Én is félek – hangom hasonlított az övéhez, talán még halkabb is volt.

- Tényleg? - csodálkozott.

- Igen.

Ezt követően megegyeztünk, hogy visszamegyünk aludni és nem figyelünk a zajokra. Így is történt. Mind a ketten visszamentünk a szobákba. Majd mikor egy hatalmas dörgést hallottam, azonnal kiugrottam az ágyból és a folyosón találtam magam. Szemben Finn.

Halkan kinevettük magunkat.

- Átjössz? - ajánlotta fel, én pedig továbbra is értetlenkedve álltam előtte.

- Ne érts félre, csak míg a vihar tart – érvelt.

Meg győzött, és elindultunk a szobájába. Nem láttam szinte semmit, mert korom sötét volt.

Ezt követően mindketten lefeküdtünk a hatalmas ágyra. Én a fallal szembe, háttal neki. Ő pedig felém fordulva. Lassan átkarolt és jó éjt kívánt. Furcsálltam tettét, de annyiban hagytam. Le sem tagadhatná testvérét – gondoltam magamban. Halvány mosoly kíséretében én is jó éjt kívántam majd pár perc múlva az álmok világa ragadott magával. El is felejtettem, hogy kint hatalmas vihar dúl.