Chapter 07

Chapter 07

Hali. Késés lesz a negyedik nevem. De remélem elnézitek nekem. Tudom, hogy rég nem jöttem részel de most gyorsan megírtam, mivel ágyban fekszem tegnap óta. Így lett egy kis időm megírni. Remélem kapok kommentet, és olvassátok :) Kicsit máshogy alakultak a dolgok mint ahogy azt szerettem volna. Jó olvasást ××

What are you sayin'?

Elakadt a lélegzetem. Nem hiszem el amit hallok. Próbálom leolvasni arcáról a megfejtést de nem sikerül. Továbbra is póker arccal bámul rám. Jackre pillantok aki szintén kifejezéstelen arccal bámul rám. Most akkor mi lesz? Miért hívott ide? Csak, hogy tudassa velem, azt amit nem is akartam hallani soha? Be kell valljam, sokkal rosszabbul érint az, hogy tőle hallom, és nem bárki mástól. Nem akartam beismerni magamnak, egészen idáig. Valamiért megfogott benne egy dolog, és akár mennyire töröm rajta a fejem, nem találom a választ. Feladtam. Valami sokkal jobban vonz benne, mint Jacke-ben. Pedig az elején ugyanolyannak tartottam őket. Külsőleg biztosan olyanok mint két tojás, na de belül?! Noha nem is ismertem őket eléggé, mégis tudom, hogy így van.

Gondolat menetemet Jack hangos nevetése zavarta meg.

- Látnod kéne magad – nyögte ki miután hangyányit lecsillapodott, majd újfent nevetni kezdett.

- Mi? - értetlenkedtem. Rá pillantottam Finnre akitől csak egy farkasvigyort kaptam.

Mi történik itt? Belecsöppentem egy kész átverés showba? Már-már azt vártam, hogy hol bukkan ki egy bokor mögül valaki, azt kiáltva: Megvagy! De nem jött senki.

Reménytelenül álltam előttük, várva valamelyiktől a magyarázatot.

- Azért jöttem, hogy elmondjam, benne leszek a filmedben... vagyis Jack rángatott el – mondta Finn.

- De nem tetszik neked – hangom visszanyerte a gúnnyal teli énjét. Kezdtem visszanyerni önmagam.

- Nem

- Akkor miért játszanád el, azt a szerepet amelyet nem is akarsz?

- Mint mondtam, Jack rángatott el – a szavakat szinte köpte.

Ismét ránézek Jackre, akiről rég eltűntek a mulatság jelei, és komoly kinézetet öltött magára.

- Akkor megszabadítalak a gondoktól és nem kell a hülye filmemben játszanod – hátat fordítottam nekik, és elindultam hazafele.

- Várj, Raine! - állít meg Jack.

Mérgesen fordulok meg, és talán túl gyorsan is. Lehet mégse kellet volna megállnom. Ott hagyhattam volna őket, de már késő. Végig kell hallgatnom mit hoz fel mentségére.

- Jó volt a bemutató? - vigyorogta.

Milyen bemutató? Mire céloz? Ez az egész „nem olyan jó a forgatókönyv” dolog csak egy színjáték volt? Ezt nem hiszem el. Továbbra is válaszra várok.

- Remek színész vagyok – csatlakozik testvéréhez Finn.

- Mármint akkor ez az egész színjáték volt? - szólalok meg végre én is, halvány mosoly kíséretében,

- Nem az egész – döbbent le ismét Finn.

És ismét sikerül levakarnia rólam azt a halvány mosolyt is.

- Nem Jack rángatott el ide – kacsint. Há'l Istennek – gondoltam magamban.

- Most akkor összefoglalnátok?

- Magamtól jöttem, és úgy gondoltuk Jackel, hogy bemutatót tartunk neked. Bebizonyítottuk tehetségünket. Így már lesz esélyünk bekerülni a csodálatos filmedbe – újabb lehengerlő kacsintás.

- Csodálatos? - hangomból süt a büszkeség. Csak nehogy ebből is viccet faragjon. Most már tényleg kíváncsi vagyok az igazi véleményére.

- Igen az. Minden tetszik amit leírtál. Nem változtatnék egy vesszőt se rajta – magyarázza.

Szívem majd kiugrik a helyéről. Egyszer se hallottam még ilyen szépet az írásomról. Bárki kritizálta is, soha nem élte bele magát úgy mint most Finn. Lenyűgözően elmeséli kedvenc részleteit, én pedig áhítattal figyelem. Minden dicsérő szavát magamba szívom, mert valamiért úgy érzem nem fogom minden nap ezt hallani tőle.

- Szóval...felveszel minket? - kérdi Jack a mesélés után.

- Még gondolkodom rajta – kacsintok. Erre az ikerpár hangos nevetésben tör ki. Mire az ég is beleszól, hatalmas villanással és ezt követő hangos dörgéssel.

- Mennünk kéne mielőtt esni kezdene – ahogyan kimondta Jack, már el is eredt. Mintha dézsából öntenék, csurom vizesek lettünk azonnal.

Elkezdtünk rohanni valami fedezék után kutatva. Minden zárva volt a környéken, így csak egy tömbház előtt tudtunk lepihenni, fejünk fölött egy erkély biztosított búvóhelyet az eső elöl.

A telefonom lemerült, Finné beázott, Jack-én pedig taxit próbáltunk hívni. Minden vonal foglalt volt azután pedig az ő iPhone-ja is feladta a szolgálatot és álomra hajtotta a fejét.

- Most hova? - kérdeztem kétségbeesetten. Jack már tudja hogyan hat rám a vihar.

- Messze laksz, mi pedig pár háztömbnyire, irány haza – fordult felénk Jack.

Általánosan nemet mondtam volna, de ilyen kilátástalan helyzetben velük sodródtam. Utánuk futottam a szakadó esőben, míg elértünk egy hatalmas házhoz. Jack kihalászta zsebéből a kulcsot, majd elfordítva a zárban már bent is találtuk magunkat.

- Hozok törölközőt – szól Finn, és már el is tűnt az emeleten.

- Ti itt laktok? - hangomból sugárzott a csodálkozás. 360 fokos fordulatot tettem és ezáltal körbenéztem a hatalmas előszobában, amit inkább előcsarnoknak neveznék.

- Igen, tetszik? - mosolyog.

- Elmegy – kuncogom.

Finn gyors léptekkel jön le a lépcsőn, és mindannyiunknak hozott puha, fehér törölközőt.

- Anyáék nincsenek itthon. Rendezvényre mentek Emmyvel – tudatta velünk.

- Rendezvény? - kérdeztem vissza szinte azonnal.

- Emmy születésnapja alkalmából – jött azonnal a magyarázat Finntől.

- Emmy?

- Kis húgunk – felelték egyszerre.

Kezdtem megint semmit sem érteni. Először is meg kell tudjam, hogy kő gazdagékkal hozott össze a sors, akik rendezvényekre járnak. Majd a szüleik elmentek kis húgukkal, akinek most van a szülinapja, a két fiút pedig magukra hagyták a hatalmas palotában.

- Ti nem ott kéne legyetek?
- Utálom a rendezvényeket -szólalt meg Finn unott hangon.
- Én is – értett vele egyet Jack.
- Ó! Értem.

Nem értettem őket, de nem firtattam tovább. Tulajdonképpen nem is akartam tudni. Valószínűleg unalmas lehetett annyi rendezvényre járni.

De a húguk születésnapjára illet volna menni.

- Megyek átöltözöm és hozok neked is valami tiszta ruhát – mutat a csurom vizes ruháimra Jack.

Nem vitatkoztam vele, hiszen nem szerettem volna megfázni. Finn beterelt a nappaliba ami kétszer olyan nagynak bizonyult mint az előcsarnok.

A falakon absztrakt festmények lógtak, néhol családi képek is voltak. A polcokat régi könyvek és porcelán tárgyak vették uralmuk alá.

A hatalmas ablakokat aranyszínű függöny takarta, ami fokozta az összhangot a szobában.

Finn is elvonult átöltözni míg én gyönyörködtem a lakásban.

A nappalihoz hozzátartozott egy stílusos kandalló is, amely, nyár lévén, nem volt működésben.

Hirtelen egy hatalmas dörgés szakított meg nézelődésemben. Azonnal kisétáltam a nappaliból, hogy minél messzebb legyek az ablaktól. Az előcsarnokban találtam magam, ahonnan elindultam a lépcsőn fel, egyenesen az ikrek után.

Felérve egy folyosót találtam, ahonnan hol jobbra, hol balra nyílt egy rejtélyes ajtó. Egyikből épp Jack lépett ki.

- Gyere, itt átöltözhetsz – mutatott egy ajtóra, és a kezembe nyomott egy ruha hamlazt.

- Remélem jó lesz rád a pólóm, csak ezt találtam, meg a tréning nadrágomat – teszi hozzá.

- Remek, köszönöm – szólalok meg végre én is. Hangom rekedtes az előbb kapott sokktól.

- Be megyek a Jack által ajánlott ajtón, ahol egy, a házhoz illő fürdőszoba fogad. Hamar át is öltözöm, és kilépek a folyosóra.

- Lentről hallom őket, így elindulok az ijesztő nappali felé. Remélem, hogy hamar eláll a vihar és haza mehetek egy taxival. Bár a gondolat nem nyugtatott meg, mint ahogy azt hittem. Hiszen ha haza megyek, akkor egyedül kell megbirkóznom a viharral.

- Jól áll a pólóm rajtad – mond véleményt Jack, amint meglátnak.

Mind a ketten a barna bőr kanapén ücsörögnek, közben valami vígjáték megy a tévében. Ügyet sem vetve megjegyzésére, leültem a kanapé szélére és a tévére koncentráltam. Szerencsére a függönyök be voltak húzva, így a hatalmas ablakokon már nem lehetett kilátni.

- Mit nézünk? - tudakoltam.

- Adam Sendler, kellékfeleség – állapítja meg a mellettem ülő Finn.

Az este további részében filmeket illetve sorozatokat néztünk. Észre sem vettem, hogy el telt az idő.

- Már ilyen késő van? - eszméltem fel, a második Jóbarátok rész után.

Gyorsan kinéztem a függöny mögé, ahol egy villámlással találkoztam. Még mindig nagyban zuhog.

A taxi társaság még mindig foglalt volt, így nem tudtam haza menni.

- Nem mész, itt fogsz aludni – parancsolta Jack.

- Nem akarok zavarni.

- Ne hülyéskedj! Ennyivel tartozom – makacskodott.

Nem volt mit tegyek, el kellet fogadnom az ítéletemet. Jack megmutatta a vendégszobát, ami az emeleten helyezkedett el, pont Finn szobájával szemben.

Későre járt, így mindenki elfoglalta az ágyát, és aludni tértünk. Akármennyire is ki akartam zárni a vihar hangod ordítását kintről, nem ment. Csak forgolódtam a hihetetlenül kényelmes ágyban.

Teljesen feladva, kikászálódtam az ágyból, ránéztem a éjjeli szekrényen elhelyezkedő órára, ami 00:20 -at mutatott. Sóhajtottam, majd felálltam és elindultam egy kis vízért.

Lejöttem a lépcsőn, és a konyha után kutattam. Az előcsarnokból benyitottam először az éléskamrába, majd végre megtaláltam a konyhát is. Az egyik szekrényből egy poharat emeltem ki, amit megtöltöttem vízzel. Inni kezdtem, mikor hirtelen a hátam mögül zajokat hallottam. Gyorsan fordultam, és Finnel találtam szembe magamat.

- A frászt hoztad rám – sziszegtem.

- Mit csinálsz ilyenkor ébren? - kérdezte csodálkozva.

- Ugyanezt kérdezhetném tőled – emeltem meg a szemöldökömet.

Mire egy horkantást kaptam válaszul. Nem adtam fel, makacs voltam.

- Nos?

- Félek a vihartól – ismert be szégyenlősen.

Ha nem ilyen hangon tudatná velem, akkor biztos nem hittem volna neki. De rekedtes hangja, és sápadt arca elárulta az igazat.

- Te jössz – súgta.

- Én is félek – hangom hasonlított az övéhez, talán még halkabb is volt.

- Tényleg? - csodálkozott.

- Igen.

Ezt követően megegyeztünk, hogy visszamegyünk aludni és nem figyelünk a zajokra. Így is történt. Mind a ketten visszamentünk a szobákba. Majd mikor egy hatalmas dörgést hallottam, azonnal kiugrottam az ágyból és a folyosón találtam magam. Szemben Finn.

Halkan kinevettük magunkat.

- Átjössz? - ajánlotta fel, én pedig továbbra is értetlenkedve álltam előtte.

- Ne érts félre, csak míg a vihar tart – érvelt.

Meg győzött, és elindultunk a szobájába. Nem láttam szinte semmit, mert korom sötét volt.

Ezt követően mindketten lefeküdtünk a hatalmas ágyra. Én a fallal szembe, háttal neki. Ő pedig felém fordulva. Lassan átkarolt és jó éjt kívánt. Furcsálltam tettét, de annyiban hagytam. Le sem tagadhatná testvérét – gondoltam magamban. Halvány mosoly kíséretében én is jó éjt kívántam majd pár perc múlva az álmok világa ragadott magával. El is felejtettem, hogy kint hatalmas vihar dúl.