Chapter 10
Hali. Itt a rész, amivel nagyon nagyon késtem :( és tényleg, őszintén sajnálom, azt hittem, hogy nyáron majd lesz időm írni, de épp ellenkezőleg sikerült. Sok dolgom is volt, és ihletem se nagyon jött. Ez a rész sincs annyi oldal amennyivel szoktam jönni, de most csak ennyivel tudok elő rukkolni. Nekem tetszik a rész, remélem nektek is :3
Jó olvasást ××
Almost
Alig hallottam, vagy csak
alig akartam elhinni amit Finn mondott. Remélni mertem, hogy csak
részegség szólt belőle. Amint kijózanodik, lesz hozzá egy két
szavam. Már az SMS-e után meg kellet volna vele beszélnem. De nem
tettem mert reménykedtem benne, hogy elfelejtődik. Hiszen azt kérte
tőlem, hogy ne mondjam el Jacknek, mégis mitől fél?
- Nem, inkább haza
megyek egyedül – válaszolom nyersen, de udvariasan, mert a
többiek nem tudják mit kért az előbb Finn.
Nem válaszol, de a keze
még mindig a derekamon pihenteti. Így hát fel állok és
elköszönök a többiektől. Kissé szomorúan de elfogadták a
hírt, főleg mert azt mondtam, hogy taxival megyek. Majd még
hozzátettem, hogy holnap ugyanabban az időpontban találkozunk, egy
másik helyszínen amit elküldök SMS-ben.
Végre kikerültem a
fülledt, nyomasztó levegőből. Már nagyon untam Finn kezét a
derekamon. Fogalmam sincs mi ezzel a szándéka, de ezzel nem megy
semmire, csak egyre kíváncsibbá tesz, ami már bosszantó.
Kilépve a pizzázó
udvarából, szmogos levegő csapott meg. London illata, amelyet
mélyen beszívok.
Szerettem ezt az éjszakai
levegőt, az eső előtti szagot.
Mivel a hely nincs olyan
messze a lakásomtól, igazából csak pár utcányira van, úgy
döntöttem gyalog indulok útnak. Így nem kell taxira pénzt
költenem, és spórolok. A film előzetesének az elkészítése
elég sok anyagiakat megkövetel. A nyíl puskák és az öltözékek
kölcsönzése sem éppen egy olcsó dolog. Szerencsémre Effie
kisegít e téren, mert anyáéktól nem kérhetek többet. Nem arról
van szó, hogy nem adnának, bizton vagyok benne, hogy nagy örömmel
segítenének, de már így is sokat költöttem a tűz utáni
felújításokra.
Elindultam a sötét,
nyirkos utcán, ahol látszólag nem volt egy lélek sem. Nem is
találkoztam egyetlen emberrel se, amíg abba az utcába értem,
aminek a végében volt elhelyezve a házam.
De előtte volt néhány
részegnek tűnő srác, az egyik épület lépcsőjén. Megpróbáltam
alaposan megfigyelni őket, hátha még nem vettek észre, és át
tudok surranni a szem közti járdára. De már túl késő volt, és
feltűnő lett volna ha átsétálok, így kénytelen voltam előttük
elmenni.
Mikor melléjük értem,
már rég abbahagyták a beszélgetést, és felém szentelték
minden figyelmüket.
Három srácot számoltam
meg, de igyekeztem nem feléjük nézni. Gyors léptekkel haladtam,
és reméltem hagynak elmenni. Rosszul hittem.
- Szia cica, mit
keresel erre fele gazdátlanul? - hallatszott az egyik fiú.
Nem néztem oda, tehát
nem tudtam melyikük nyitotta ki feleslegesen a száját. Nem
válaszoltam, hanem tovább siettem.
Sajnos ennyivel nem
úsztam meg. Nagy nehezen fel álltak ülő helyzetükből és felém
vették az irányt bukdácsolva. Tisztán látszott rajtuk a
részegség jelei.
Gyorsítottam a tempón,
hogy ne kerüljenek elém. Sajnálatos módon kudarcot kellet
vallanom, mert az alkohol amit én ittam, most üt ki rajtam. Már
nem én vagyok ura a lábaim mozgásának, és így azonnal hasra
esem.
- Gyere cica, majd én
segítek föl állni – hallatszott ugyanaz a hang. Utolértek.
Valamelyikük karon fogott és fel akart segíteni. De én
visszarántottam a kezem, ami által az ő stabilitása már nem
volt egészen stabil, és így mellém esett.
- Agh! Hülye pics*,
csak segíteni akartam – törli le az orrából előtörő vért.
Mivel olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte az orrát.
Amíg ő és a többiek a
betört, vérző orrával foglalkoztak, én feltápászkodtam, de még
mielőtt útnak eredtem volna, egy másik elkapott és hátra fogta
az egyik karomat, amíg a második a másik karomat ejtette fogságba.
Addig a betört orrú
egyén is felállt, és véres kezével megmarkolta az államat ezzel
kényszerített, hogy szemébe nézzek.
- Most játszani
fogunk egy picit, cica – nevetett gúnyosan.
Hiába volt minden
erőlködésem, ketten túl erősek voltak, még részegen is.
Már minden létező
dolgot elképzeltem, mi vár rám. Behunytam a szemem, és
összeszorított fogakkal vártam az ítéletemet. Közben egy
könnycsepp hagyta el a szememet.
Ekkor egy csattanásra
lettem figyelmes, majd a bal karom kiszabadult. Azonnal kinyitottam a
szemem, de nem volt időm a megmentőmet figyelni, hanem azonnal
cselekedtem és a másik karom fogságba tartója felé fordultam és
ott rúgtam meg ahol a gyenge pontja van minden férfinak.
Ennek hatására ő
összegörnyedt a földön és jajgatott.
Hátra fordultam, hogy
megnézzem végre mi történt. Finn épp a törött orrút verte,
amíg a földre nem került. Meglepettségemben azt se tudtam mit
csináljak. Hogy kerül ő ide?
Nem sok időm volt ezen
gondolkozni, mert mikor a harmadikat küldte földre, hamar kézen
ragadott és sietve húzott a lakásom irányába.
Oda érve, gyorsan
kinyitottam az ajtót, mielőtt az összevert fickók meglátják hol
lakom.
Besiettünk a házba,
egyenesen a nappaliba.
- Mit keresel te itt?
- kérdeztem azonnal.
Ő valószínűleg nem
értette miért rohanom le ezek után. De mi mást tennék? Meg
köszönni, hogy utánam lopakodott mikor kifejezetten meg kértem ne
tegye?
- Megmentettelek –
hangja rekedtes volt, látszott rajta, hogy végképp nem érti a
helyzetet.
- Azt kértem ne gyere
utánam
- És akkor, hogy
keveredtél volna ki? - emelte meg a hangját egy egész kicsi
fokkal.
- Sehogy!
Sóhajtottam egyet.
Természetesen igaza van. Nem kerültem volna ki abból a helyzetből,
és végül is neki köszönhetem, hogy most nem váltam a részeg
emberek áldozatává.
Finn nem szólt semmit.
Pár percig egymással szemben álltunk. Én szólaltam meg először,
mikor is egy fekete csík folyt le a homlokától az arccsontján
egész az álláig.
- Uramisten! Te
vérzel! - kiáltottam fel.
Meglepettség ült ki az
arcára. Nem vehette észre a vért. Csodálkozva az arcához nyúlt
és a kezével elkente a lecsorgott vért.
Hamar karon ragadtam és
bevonszoltam a konyhába, majd leültettem egy kényelmes székbe.
Addig én a gyógyszeres fiókban kutattam kötszerért.
Miután megtaláltam, egy
vattára öntöttem egy kis kék szeszt, majd a sebhelyre helyeztem
és tisztogatni kezdtem. Finn felszisszent ahogy hozzáérintettem.
- Bocsi.
- Semmi baj –
suttogta.
Míg én bekötöztem a
homlokán lévő sebet, addig ő csendben tűrte.
- Készen is vagyunk –
mosolyogtam halványan.
Finn is megpróbált egy
mosolyt, de inkább abbahagyta.
- Miért jöttél
utánam? Részegen? - kérdeztem, immár kellemesebb hangsúllyal.
Finn sóhajt.
- Mert bocsánatot
akartam kérni a viselkedésemért.
Most én sóhajtok.
- Megbocsájtok.
Egy őszinte mosolyt
mutatott felém, és továbbra is nézett. Kezdtem kényelmetlenül
érezni magam, és a mosolygás is alább hagyott. Egymást néztük,
talán hosszú percekig, de egyikünk se lépett. Nem tudom mit
akarok, és amíg nem döntöm el, addig nem történhet semmi.
Szerintem ezzel ő is így van. Majd Finn nagyon lassan kezdte
megszüntetni köztünk a levegőt. Már majdnem rávett engem is, de
végül sikerült ellenállnom, és óvatosan visszahúzódtam.
Erre ő maga elé nézett
innentől. Nem akartam megbántani, de ez így nem mehet, ha még azt
se tudjuk hol tartunk.
- Meg kell várnunk
amíg a sebed begyógyul, hogy ismét kamera képes legyél –
mosolyogtam újra.
Finn továbbra se nézet
rám. Egy apró mosoly játszott a szája szélén, de hamar el is
tűnt.
- Mennem kéne –
szólalt meg suttogva. Még mindig maga elé meredve.
Csend következett. Talán
azt várta, hogy javaslom, maradjon itt. De ezt nem tehetem. Ma
biztosan nem.
Mikor látta, hogy nem
szólok semmit, felállt majd végre rám nézett.
- Holnapután
találkozunk – szólt.
Aprót bólintottam, majd
felálltam ki kísérni őt. Az ajtónál visszafordult, de meg se
szólalt, és én sem. Az újabb kínos csend után, átkarolt és
magához húzott. Pont erre volt szükségem. Egy ölelésre, ami
megnyugtat. A könnyeimmel küszködtem, mikor eltolt magától, hogy
induljon. Maradásra akartam volna bírni, de nem voltam benne
biztos, hogy jó ötlet, vagy, hogy maradna e.
Egy szó nem jött ki
belőlem. Végignéztem ahogy szomorúan, lehajtott fejjel, elindul
haza.
