Chapter 06

Chapter 06

Hali. Mint már mondtam az előző "sajnálom" posztban, nem tudtam jönni korábban. A laptopom töltője elromlott, és a laptopom lemerült. A rész pedig csak ezen a gépen volt rajta, így meg kellet várom míg megszerelték. De remélem megérte várni, és tetszeni fog a rész. Véleményeket kaphatok? Köszönöm a türelmeteket. 

Jó olvasást ××

Finn

Mindig azt mondta anyám, hogy az ég, vihar révén üríti ki orrüregeit. Nem éppen a legszebb hasonlat de amikor ma reggel kiléptem a házból, és belélegeztem a ropogós, felfrissült levegőt, nagyon is helyénvalónak éreztem. Már kora reggel talpon voltam. Mikor benéztem a hűtőbe, és csak egy darab száraz sajttal szolgált, azonnal a sarki pékség felé vettem az irányt. Effie húzta a lóbőrt, Jack is még javában aludt. Nem volt szívem felkölteni őket, ezért inkább bevásárolni indultam. Legalább barátnőm segítségére lehetek.

Beérve a pékségbe, megcsapott a frissen sütött kenyér, és hasonló pék áru illata. Összeszaladt a nyál a számban. Kétség kívül ez a kedvenc sütödém.

Kivártam a kicsinyke sort és vettem pár bagelt és pár pék süteményt.

Hazafele megálltam még egy kávézónál és csomagoltattam hármat.

Belépve az ajtón csend fogadott. Kezdtem azt hinni, hogy még mindig ott vannak ahol otthagytam őket. Ránézek az órára ami fél 11- et mutatott. Nem lehet, hogy még mindig alszanak. Végül a konyhában találom őket. Szemükön látszik, hogy nemrég ébredtek meg.

- Jó reggelt – köszöntöttem őket, ők pedig ugyanolyan lelkesen fogadtak. Talán azért mert tudták, hogy nálam van az étel.

Mihelyst leraktam az asztalra a zacskó pékárut, azonnal lerohanták. Mint akik nem kaptak enni ezer éve. Étvágyukat látva, én is megkívántam és csatlakoztam hozzájuk. Pedig fogyókúráznom kellene.

- Ez isteni – szólalt meg Jack két falat között.

- Hoztam kávét is – adtam tudtukra.

- Mikor keltél fel? - kérdezték szinte kórusban. Szinte testvérek is lehetnének. Alvás terén ugyanolyan jók. Akár a zsák meg a foltja.

- Korán – vigyorogtam. Nem tudtam nem kimutatni jókedvemet. Fogalmam sincs mi derített fel ennyire. Talán az, hogy barátnőm hasznára lehetek végre. Effie meg se tud szólalni annyira majszolja a kezében lévő bagelt.

- Már nem tudom hány óra lehetett – magyaráztam tovább, mikor értetlen arccal meredtek rám.

Reggeli és kávé után Jack távozni készült. Telefon számot cseréltünk, hogy ismét forgatni tudjunk.

Jack már az ajtón túl volt, és épp a hívott taxit várta. Barátnőm oldalba vágott, én pedig ilyedtemben felszisszentem. Majd tudatosult bennem, tettének oka, mégse mozdultam.

- Menj már – súgta fülembe, majd tolni kezdett.

Nem volt mit tegyek, erőt vettem magamon és magamtól mentem tovább Jack felé.

- Öhm..Jack? - szóltam rá, aminek következtében, az arra járó kocsikról, nekem szentelte figyelmét.

- Igen?

- Kérdezhetek valamit? - kezdtem bele szégyenlősen. Arcomon látszott a komolyság így csak egy szóban válaszolt. Nem tudta miről van szó.

- Persze.

- A filmemben van két ikerszereplő – tértem azonnal a lényegre. Mivel nemsokára a taxinak itt kell lennie, gyorsan tisztázni akartam. - És arra gondoltam, talán... - még mielőtt befejezhettem volna, meg is érkezett a taxi.

Jack és én a jármű felé néztünk, majd Jack ismét felém nézett és elmosolyodott.

- Elfogadjuk – válaszolt a befejezetlen kérdésemre.

- De a testvéredet még meg se kérdeztem - Nem értettem honnan tudja, testvére válaszát. Hiszen szinte azonnal beleegyezett ikertestvére helyett is.

- Megkérdezem tőle, így jó? - kérdezte majd hamar megszüntette a köztünk levő távolságot. Először nem értettem szándékát, majd mikor arcon puszilt, egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.

Felemelte fejét és rám nézett, majd elnevette magát.

- Végre – kacsintott. - Szia Effie – köszönt el a küszöbön kémkedő barátnőmtől.

- Ahogy a taxi elhajtott, kezemet arcomhoz emeltem. Olyan forró voltam mint akit egy meleg nyári nap kint felejtettek egy pár órára a tűző napon. A színem is a rákéhoz hasonlíthatott, ez magyarázta Jack örömét.

A hátralevő napot Effievel töltöttem és felvettünk egy következő jelenetet a kamerára. Egyenlőre a gépen tárolom az anyagot, amíg ki nem találom, hogyan kell összevágni. Ez volt a tervem.

Szombat reggel gyorsan összepakoltam az Effienél tárolt holmimat, majd elköszönve tőle, elindultam haza.

A taxi egyenesen a házam előtt állt meg. Az udvaron még ugyan látszanak a korom nyomai, de a ház szebb volt mint újkorában. Ezért szüleimnek kell köszönetet mondjak, hiszen ők fizették az újítást. El sem hiszem, hogy végre haza jöhetek. A saját konyhám, szobám és ágyam. Ez mindennél jobban hiányzott. Mosolyogva léptem be az ajtón, és a nappali felé vettem az irányt, közben a táskámat ledobtam az előszobában. Körbenéztem a házamban, és magamban nyugtáztam, hogy sehol máshol még csak nyoma sincs a tragédiának. Csak az udvar maradt koszosan. De elhatároztam, hogy még ma kitakarítom.

Hamar végeztem az udvarral, és már nem is látszik semmi a feketéből. Viszont újból kell ültetnem a virágokat, amiket még érkezésemkor ültettem a ház elé. Teljesen elhervadtak.

A takarítás után gyorsan lezuhanyoztam, majd ledőltem a nappaliban lévő kanapéra. V-t kezdtem nézni, de már tíz perc múlva meguntam. És a gondolataim negatív irányba haladtak. A tűzzel kapcsolatban is meg, olyanokon agyaltam, hogy mi történik ha mégse kapom meg a filmkészítés jogát. Még az ellenfelemet sem ismerem. Azt se tudom, hogy fiú e vagy lány. Valószínűleg sokkal tapasztaltabb a vágással és a videó készítéssel kapcsolatban.

Gondolataimat a telefonom zavarta meg, egy SMS-el.

Ráérsz ma? Találkozhatnál valakivel ;) J.

Természetesen tudtam, hogy Jack üzent, fölöslegesen írta oda nevének kezdőbetűjét, de ez úgy látszik megszokott a londoniaknál. Azt is tudtam, hogy kiről beszél. Az ikertestvérét akarja bemutatni. De egy szóval sem említi, hogy el fogja játszani a kitalált karaktert vagy nem? Bár ebből egyből az következne, hogy igen. Mi másért akarna velem találkozni. Mivel nincs egyéb programom, ezért hamar tudok választ írni.

Hol? Mikor? R.

A válasz túlságosan hamar érkezett. Mintha csak az én válaszomat várva, készenlétbe helyezte volna a telefonját.

St. James’s Park, 7 óra. Ne késs! J.

A „ne késs” megmosolyogtat. Nem mintha szokásom lenne késni. Ha végignézem eddigi találkozóimat, egyetlen egyszer késtem csak. Az is csak a forgalomnak köszönhető.

Hat óra lévén, elkezdtem átöltözni, majd fél hétkor el is hagytam otthonomat. Az említett park elég közel volt a lakásomhoz, így hamar értem oda. A fiúk még sehol nem voltak. Ezért leültem egy padra majd az arra járókat figyeltem. Nyugalom volt, túlságosan is.

Londonnak ez lenne az egyik legforgalmasabb parkja. Most mégis alig vannak benne emberek. Néhányan etetik a galambokat, néhányan pedig csak épp átszelik ezt a gyönyörű parkot.

Ránézek az órámra ami 6:50-et mutat. Tíz perc van még a fiúk érkezéséig, addig az iPodomról hallatok zenét, és továbbra is a járókelőket figyelem.

Épp egy lassú szám közepén tartok mikor valaki hátulról befogja a szemem. Ne már! Megint hátulról támad. A szokásává kezd válni, ami nem túl sok jót sejtet. Ha mindig így fog megjelenni, akkor sürgősen ki kell találnom egy ellen támadást. Hamar felállok és megfordulok.

- Jó napot Giles! - harsogja amint kiszedtem a fülhallgatót mindkét fülemből. Giles! A francba, muszáj a vezetéknevemen szólítania?

- Jó estét, öhm... - elgondolkodtató, hogy ő tudja az én teljes nevemet, én mégse tudom az övét. És úgy látom nem is fogom megtudni egy hamar.

- Maradok csak Jack. - vigyorog. Majd mikor félreáll, észreveszem a klónját. A ruhájukon kívül teljesen ugyanaz a két személy. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy az már félelmetes. Nem kell sokat várjak a bemutatkozásra, a fiú hamar kibújik testvére háta mögül és kezet nyújt.

- Finn vagyok – mondja kaján mosollyal a szája szélén. Pont ugyan olyan kísérteties a kisugárzása mint amikor először láttam a kávézóban. Libabőrös leszek.

- Raine – motyogom túlságosan is halkan. Furán érzem magam, most először. Nem szabadna ilyennek lennem. Kicsinek, csúnyának és határozatlannak érzem magam. Magamban, valahol távol egy kis zugban vagyok, annak is a végében kucorgok a sarokban.

Várok, hogy valaki megszólaljon. Eddig sose hagytam bekövetkezni a kínos csöndet. Általában ha nincs miről beszélnem, elterelő hadműveletnek, beszéltetem a másik félt. Most, egy szó nem jön ki a számon.

Valami fura erő vette át rajtam az uralmat, ami nem enged mozdulni, beszélni vagy bármi mást csinálni.   

- Elolvastam a forgatókönyvet – szólal meg végül Jack. A helyzet megmentőjét játszva.

- Tényleg? - adok végre hangot a csodálkozásomnak. Hiszen elég hosszúra sikerült megírnom. Ráadásul Effienek is két hétbe telt míg elolvasott tíz oldalt belőle. Nagyon kell érdekelnie, ha el akar olvasni valamit. Jack esetében talán meg akarta ismerni a történetet meg a karaktert amire elvállalta a szerep játszását.

- Eszméletlenül jó – kezével gesztikulál.

- Tényleg? - ismétlem meg egyre szégyenlősebben. Nem Jack miatt vagyok szégyenlős, hanem Finn miatt. Miért kell így néznie? Milyen nézés is? Mint aki épp leszúrni készül.

Jack bólint, én pedig még jobban vigyorgok. Majd lehervad a számról a mosoly mikor megszólal a másik, Jacknek kinéző egyén.

- Én is olvastam – halvány mosoly játszik arcán.

Elakad a lélegzetem. Ő is ilyen hamar elolvasta? Ennyire érdekelte őket a történetem? Miért? És neki mi a véleménye róla? Ez a legfontosabb kérdés amire tudni szeretném a választ. Jobban mint megnyerni a versenyt. Tejóég, ennyire érdekelne?

- Vélemény? - ennyit tudtam kinyögni. Majd lélegzetemet is visszatartva, várom válaszát.

- Nem olyan jó – feleli teljesen komor arccal.