Chapter 4

Chapter 04.

Hali. Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom a részt. Viszont van egy kifogásom. Tegnap és tegnapelőtt nem ment a laptopom mert valami baj volt a töltővel. Szerencsére le volt mentve a rész amibe belekezdtem így ma be is tudtam fejezni. Hiszen értő kezekbe adtam a töltőmet és most már semmi baja. Tehát továbbra is próbálok minden héten új részt hozni. Kárpótlásul ez a rész kicsivel hosszabb mint az eddigiek. Jó olvasást kívánok és dobjatok minél több megjegyzést, kommentet, illetve  jelentkezzetek a Facebook csoportba ha értesülni szeretnél a részek hozataláról. Most kiírtam chaten hogy később hozom de nem mindig szoktam, csak a facebookon. Ott sokkal könnyebb ilyen híreket közölni. Megértést köszönöm ××

London Eye

- Szó se lehet róla! -tiltakoztam szinte azonnal miután elhangzott a segítség felajánlás. Ez már mindenen túltett. Effienek nem kellet volna elmondania mit is csinálunk. És a fiúkat pedig nem kellet volna érdekelje. Megszoktam már, hogy senkit sem érdekel mit teszek, vagy mit nem. Mért pont most jönnek ők, és mindent romba döntenek? Még csak azt se tudják ki vagyok, és én se tudok róluk semmit. Mégis, mit képzelnek, hogy engedni fogom hadd segítsenek? Még mit nem! Magam útját szeretném járni egyedül. Nincs szükségem segítségre senkitől. Nehezemre esett elfogadni Effie ajánlatát is, miszerint lakjak nála amíg a házam lakható képes nem lesz.

- Miért ne? - csodálkozott barátnőm.

Meglepett kérdése, hiszen ha valaki, akkor ő neki kéne tudnia, hogy nehézséget okoz a segítség elfogadás.

- Mert egyedül szeretném megcsinálni, és tovább jutni – érveltem.

Míg a többiek egy újabb unalmas csevegésbe kezdtek, a telefonom halk csipogással jelezte, hogy SMS-em érkezett. Gyors mozdulattal ki halásztam a zsebemből és rá helyeztem ujjamat a kijelzőn villogó pöttöm borítékra.

Mért ne segíthetnének? Valakinek kell tartania a kamerát ×× E.

Miután elolvastam barátnőm üzenetét aki az asztal túloldalán foglalt helyet, gyors választ gépeltem majd lezárva a témát, felálltam indulás képen.

Van kamera állvány. R.

Senki semmit se kérdezett, követték a példámat. Ki érve a helységben kavargó sült krumpli és csirkehús illatokból, az utca poros, és zajos légköre fogadott.

- Hát akkor mi megyünk – szólt Jack. Kezével tarkóját vakarta, szája pedig egy vonallá préselte, ami azt sugallta, nem szeretne itt hagyni bennünket. Vagy csak az nem tetszett neki, hogy nem fogadtam el segítségét.

- Sziasztok – hangom elnémult a szó végére, ami meglepett. Határozottan akartam elköszönni, mint akit nem érdekel mi is történt az eddigi fél órában. De akármennyire is ellene vagyok, van a srácokban valami, ami magához vonz. Talán el kéne fogadnom a segítséget? -Áh, nem, hessegettem el a gondolatot. Majd megoldom Effie-vel.

Külön váltunk. Ők jobbra, mi meg balra indultunk. Hazafele barátnőm ragaszkodott a sétához, de egész úton egy szót se szólt. Halvány bűntudatom lett hiszen amiért nem fogadtam el a fiúk segítségét, akkor egyedül Effienek kell segítenie. Talán mégse döntöttem jól. Szegény szőke barátnőmhöz kell folyton rohannom, ha valami baj van, ő pedig egy rossz szó nélkül engedelmeskedik.

- Rossz barátnő vagyok igaz? - súgtam lehajtott fejjel, megtörve ezzel a 10 percig tartó, be állt csendet.

- Miből gondolod ezt? - semmi kifejezés nem volt leolvasható arcáról, így kénytelen voltam megfontoltan válaszolni.

- Mert folyton a nyakadon lógok, és te cserébe még sose kértél semmit.

Hirtelen megáll sétálásban és felém fordul. Szemei lángolnak, talán a haragtól. Egymást figyeljük.

- Jól van, Raine, te akartad – fújja ki eddig bent tartott levegőjét. Igen, már biztos, hogy haragszik.

- Nem vagy rossz barátnő, csak vak. Sose akartad elfogadni más segítségét, nem tudom megérteni miért, de elfogadtam. Mindent megteszek, hogy neked jó legyen, és mindenben egyetértek veled. Kivéve most. A két srác irtó rendes volt, és te ellökted magadtól. Miért Raine? Mi értelme volt? - a végén felemeli a hangját.

- Sóhajtok. Megérdemlem, hogy kiabáljon velem, és teljesen igaza van.

- Tudom, és sajnálom – hajtom le fejem ismét.

- Ezt nekik kéne mondanod – veszi halkabbra a hangerőt.

- De hogyan? Nincs meg a telefonszáma! - mondom halkan. Talán ha meg lenne..akkor mégis csak elfogadnám a segítséget. Effie elmosolyodik és előveszi telefonját, majd vissza csúsztatja oda, ahol volt.

- Menjünk haza – sóhajtja.

- Újabb tíz perc csend következett hazáig. Fogalmam sincs kinek sms-ezett barátnőm, és, hogy miért próbálta vissza fojtani mosolygását egész úton. Egy tippem azért mégis van. Talán elkérte Jack barátjának számát, hiszen elég jó összhangban voltak a gyorsétteremben. Talán neki írt SMS-t.

- Effie lakása előtt álldogált valaki. Nem láttam messziről. Fejét eltakarta egy piros baseball sapka, válláról egy szintén piros tréning felső volt. Mikor odaértünk, barátnőm fogadta látogatónkat.

- Üdv, én lakom itt, miben segíthetek? - kérdezte jókedvűen.

- Jó napot, ön Loraine Giles?

- Én lennék – sietek barátnőm segítségére. A férfi átnyújtja az eddig kezében tartott dobozt. Majd miután aláírtam egy papírt, már indul is tovább.

- Köszönöm – szólok még utána. Mosolyogva száll be a kocsijába és elhajt.

Effie segít bevinni a dobozt a házba, majd végigmérjük. Nem nehéz kitalálni mi is lehet benne. Hiszen az E-mail -ban jelezték, hogy a cég fel ajánlja egy kameráját a forgatáshoz. Kinyitjuk, és találgatásunk beigazolódott.

Egy HD kamerát találtunk benne, amit Effie gyorsan ki is próbált. Majd én egy össze csukhatós állványt emeltem ki a dobozból.

- Mondj valamit – neveti barátnőm a kamera túloldalán.

- Valami – kiabálom nevetve.

Az állvány felállítása nem vesz el sok időt, és így már mind a ketten benne lehetünk a próbavideóba. Barátnőm rögzíti a kamerát, majd mellém rohan.

- Mi vagyunk Raine és Effie. Ez egy próba videó egy olyan kamerával amit a Left Bank production jóvoltából kaptunk.

Ezután Effie beszámolt életéről, majd tőlem is elvárta ugyanezt.

Miután befejeztük a szórakozást, komolyabb dolgokkal kezdtünk foglalkozni. Ki kellet találni a helyszíneket a forgatáshoz. 

Majd a szereplőket is meg kellet találni.

- Szóval én leszek Tiffany, te pedig Sophie – tisztázta barátnőm.

- Igen

- És ki lesz Wade meg Eliot? - kérdi.

- Fogalmam sincs – sóhajtom, majd átkarolom a térdem magam előtt a kanapén.

Ezt menet közben akartam kitalálni. Azokig a jelenetekig amikor megjelenik az ikerpár, van két részlet.

Csak a véletlen művelheti ezt, hogy tökéletes alanyokat küld nekem, én pedig eltolom őket magamtól. Nem indult jól az ismeretségem a fiúkkal. Pedig szükségem lenne rájuk, ahogy Effie is megmondta. Talán ha még egyszer összefutok velük, akkor esetleg...vagy mégse. Úgyse akarnának segíteni, főleg miután így leráztam Jacket reggel.

A helyszíneket megbeszéltünk, és holnap reggel indulok a London Eye -hoz. Effie nem jön velem hiszen dolgoznia kell. Úgyhogy kénytelen leszek az állvánnyal együtt működni.

Reggel van. A nap fényes sugarai jelzik, amelyek megvilágítják az egész szobát, hogy fel kéne kelni.

Nagy nehezen rá veszem magam, hogy felöltözzek, majd ki vonszoljam magam a konyhába.

Szomorúan veszem tudomásul, hogy barátnőm már nincs itthon.

Lassan kiöntöm egy bögrébe a kész kávét, majd a kanapéra ülve, elfogyasztom azt.

Az üvegasztalon észreveszek egy papírdarabot amelyre rá van írva a nevem. Nyújtózkodom kell, hogy elérjem és elolvassam.

„Ha felkeltél, öltözz és csinálj egy remek videót! Legyek büszke rád. Amúgy csak annyit akarok mondani, hogy mikor felkeltem, csörgött a telefonod és felvettem. A házaddal kapcsolatosan hívtak és azt mondták, hogy a hét végén be is költözhetsz. Szerencsére kevés volt a kár, amit fizetett is a biztosító. :) Effie”

Ujjongok a hírtől, amit barátnőm közölt velem ebben a pár sorban. Remek hír reggelre. Remélem jól fog menni a felvétel is.

Hamar megiszom a kávét és összepakolva elindulok a helyszínre.

Az utca tele van emberekkel. Többségük turista. Nézelődnek, sétálnak, majd ha elfáradtak beülnek meginni valamit.

Megnyugtat a város zaja. Most különösképpen is. Nyugodt vagyok de közben izgulok is. Soha nem videóztam, főleg nem magamat. Teljesen őrültnek fogok tűnni.

Csak akkor tudtam lenyugtatni magam, mikor több turistát is láttam videóval a kezében. Volt aki szintén állvánnyal készült videóra venni magát Londonban.

Gyors mozdulatokkal felállítottam az állványomat, majd rá helyeztem a HD kamerát. Táskámat mellé hajítottam és lenyomtam a felvétel gombot.

Ez a jelenet arról szól, amikor a főszereplő bemutatja a várost ahol él. Jelen esetben Londont.

Majd a forgatható állvány segítségével, fölvettem amint az autók száguldanak az utcán, és ahogy az emberek élik napjaikat. Közben felolvastam a megírt szöveget.

Hirtelen hátulról kezek vettek körül és kezdtek őrült csiklandozásba. Ugrottam egyet ijedtemben, majd megfordultam.

- Már megint te – nevetem el magam mikor szembe találom magam a „véletlennel”.

Ő csak ezer wattos mosolyával válaszolt.

- Mit keresel itt? - kérdeztem nyugodtabban, mikor abba hagyta a csiklandozásomat.

- Segítek – szögezte le.

Sóhajtással feleltem. Sejthettem volna, hogy nem úszom meg az újabb találkozást.

- Azzal, hogy feltartasz? - céloztam az előbbi megjelenésére.

- Nem – nevet fel. Majd kiemeli a videót a jelenlegi helyéről és felém emeli.

- Folytasd amit az előbb elkezdtél – mondja teljes komolysággal.

- De Londont kell felvenni nem engem – tiltakozom.

- Előbb téged – mosolyog.

Én pedig elkezdem mondani a szövegemet amit begyakoroltam.

- Remek – zárja le a kamerát.

Átadja nekem miután be helyezte a tartóba.

- Köszönöm

- Nincs mit

- Kérdezhetek valamit? - nézek a szemébe. Remélem válaszolni fog.

- Most kérdeztél – kacsint felém.

El neveti magát, majd mikor látja, hogy én nem találom mulatságosnak, feladja.

- Mond, mi bánt? - kérdezi.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek?

- Nem tudtam, csak sétáltam és megláttalak.

Tudom, hogy hazudik, de nem akartam tovább firtatni. Túl fárasztó lenne ilyenkor egy értelmetlen veszekedés.

- Hazakísérhetlek? - teszi fel udvariasan a kérdést, én pedig kuncogok.

Ő is elkezd nevetni de nem érti reakciómat.

- Nyugodtan – felelem.

A táskámat átemelem a vállamon, ő pedig elveszi tőlem az állványt azzal a kifogással, hogy nem engedi, hogy megerőltessem magamat. Nem mintha egy válltáska és egy kameraállvány túl megerőltető lenne 20 percen keresztül cipelni.

Az úton teljesen nyugodtan elbeszélgetünk mint két jó barát. Ekkor döbbenek rá, hogy félreismertem. Hiszen olyan intellektuális témákat vet fel, amitől leesik az állam. Rá kell jöjjek, hogy Jack okosabb mint hittem, vagy mint amilyennek mutatja magát.

A házhoz érve kezdett beesteledni. Nem gondoltam volna, hogy egy jelenet felvétele szinte egy egész napba beletelik. Mondjuk figyelembe kell venni azt is, amikor Jack véletlenül a törlés gombra kattintott a visszanézés helyett, így újból fel kellet venni. Majd volt mikor véletlenül elrontottam, és volt olyan is mikor belenevettem szövegembe Jack miatt.

- Bejössz? - kérdezem az ajtót nyitva.

- Ha nem zavarok – mosolyog szégyenlősen.

A szemem forgatom megjegyzésére, majd betessékelem a házba ahol Effievel találjuk szembe magunkat. Vigyorogva figyeli ahogy becsukom magam mögött az ajtót.

- Szia Effie – köszöntöm őt én is, Jack után.

- Sziasztok – hangjából süt a kíváncsiság. Ebben a szóban érezni lehetett a tudatlanságot ami gyötörte őt.

Elnevettem magam a barátnőmön. Majd ők is követték a példámat.

A feszültséget ami köztünk pihent egy ideje a konyhába, az oldotta fel, hogy Effie laptopján kezdtük elemezni a felvételt.

Összetéve a kisebb felvételeket, egy egész órás felvételünk lett. Miután szemügyre vettük mindent, későre járt. Jack indulni készült.

- Merre laksz? - kíváncsiskodik barátnőm. Majd a fiú elmagyarázza lakhelyét, ami London másik felében van.

Effie bociszemeivel néz rám, viszont én sugárzom magamból a „nem” szót. Barátnőm viszont mégis felteszi a kérdést amit én mindenképp próbáltam ellenezni.

- Nem alszol itt?