Chapter 02

Chapter 02

Hali. Péntek van yay! Meg is hoztam a részt amit vártatok? Nem tudom. Aki várta az most örülhet mert itt is van. Az előzőhöz nem irtatok megjegyzéseket ami kicsit elkeserít, de hátha ez a rész sikerrel jár. A történetek eleje kicsit unalmas szokott lenni, de igyekszem, hogy ne legyen az. Eddig mi a véleményetek?

Jó olvasást ××

E-mail.

A történtek után szerencsésnek mondhatom magam. Rájöttem. A szomszéd mentett meg. Ha ő nincs lehet füstmérgezésben halok meg, vagy a tűz martalékává válok. Egyik se nekem való halál.

Érdekes, hogy egy ilyen élmény után, az ember képes elképzelni a halálát. Nem az a fajta lány vagyok aki sikítana ha eljönne érte a kaszás. Elfogadnám, hiszen ez a sors vár mindenkire, nem tehetek ellene semmit.

Reggel hét óra van, pillantok rá a telefonomra amit sikerült kimenteniük a tűzoltóknak tegnap este.

Barátnőmnek is sokat köszönhetek, hiszen befogadott magához amíg rendbe nem hozom a dolgokat. Szükségem van rá, és ezt mihamarabb tudatni akarom vele. Talán még alszik, úgyhogy várok.

Sajnos ismét egymagam vagyok és a gondolataim felemésztenek. Egyfolytában azon jár az agyam, vajon mennyi része maradt meg a lakásomnak. Vajon anyáék mit fognak szólni hozzá?

Mi lesz ezután velem? Hogy fogom ezt rendbe hozni?

Még az is felmerült bennem, mi lesz ha megkapom a filmkészítés jogát de a szüleim nem engednek tovább itt maradni. Nem! Azt nem hagynám, sarkamra állnék és tudatnám velük, hogy nemsokára 20 éves leszek. Ez esetben nem tehetnek semmit. Nem hurcolhatnak haza Kaliforniába, nem engedem.

Újra elalszom.

Álomfoszlányokat látok. Két hasonló fej lebeg előttem és nevetnek. Kinevetnek. Kórusban mondják mekkora hülye vagyok. Fel ismerem őket, ők a két fiú a kávézóból. Hangosan ordítják mennyire ostoba vagyok, hogy hagytam leégni a saját házamat. Igazat adok nekik, mire még hangosabban nevetnek. Éget belülről a fájdalom. Az igazság fájdalma.

Miért én? És miért most? Ezek a kérdések töltik meg a fejemet és uralkodnak rajtam.

Egy kedves hang ránt ki a valóságba.

- Raine! Raine! Kelj fel, csak álmodsz! - mondja a mellettem ülő, könnyes szemű Effie.

Erőt veszek magamon és ülő helyzetbe tornázom magam. Effie szemébe nézek és érzem ahogy a forró könnyek az én arcomon siklanak végig. Gyorsan arcomhoz kapok és meglepetten érzem, hogy csurom víz vagyok. Szipogok egy keveset majd könnyeim is elapadnak, csak úgy mint Effie -nek.

- Mi történt? - nyögöm ki végül, mikor már túlságosan is kínossá vált a csend.

- Álmodban kiabáltál.

- Tessék? - nem hittem el amit mond. Sose beszéltem álmomban, nemhogy kiabáljak. Mi történik velem?

- Azt ordítottad, hogy a te hibád, és, hogy hagyjanak békén. - magyarázta.

Halványan emlékszem az álmomra, de még mindig nem értettem.

- Kérlek beszélj velem – kérlelt Effie, és ismét könnyes szemmel nézett rám.

Egy nagy levegővétel után felkészülve minden lehetséges reakciójára elkezdtem elmesélni a történteket. Féltem, hogy ellök magától és magamra maradok.

A történetem végén átkarolt és megint átázott a felsőm. Ez a reakciója nem volt terveim között, így rögtönöztem. Én is átkaroltam, szabad utat engedve könnyeimnek. Pár percig lehettünk így, azután barátnőm hozott zsebkendőt és rendbe hoztuk magunkat.

- És te még attól féltél ezek után, hogy elítéllek? - nevette el magát. Szemei csillogtak a kisírt könnyektől. Aprót bólintottam és én is elnevettem magam.

- Gyere ide – újabb ölelés következett. Kicsit kezdett túlzássá válni, de ez őt nem zavarta.

- Menjünk reggelizni – ajánlotta fel. – Nincs itthon semmi étel, talán menjünk el a Starbucksba vagy Mekibe?

- Habozás nélkül a Mekit választottam. Nem szívesen futnék össze megint a két idiótával.

A McDonald's gyorsétteremhez Effie kocsijával indultunk, mert ma reggel visszakapta a szerelőtől.

Egy hete történt mikor Effie és a mostoha bátyja balesetet szenvedtek. Szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszták, viszont a kocsiról ez nem mondható el. A jobb oldala durván szét roncsolódott, a kék festék több helyen lekopott, az ajtók nem csukódtak. Borzalmas állapotban volt.

Effie nevelő szülei nagyon kedvesek voltak és elvitették szerelőhöz. A mai napig is Effie nagyon hálás szüleinek amiért befogadták és mindent megtesznek érte, szeretik.

Nem sok árva ilyen szerencsés mint az én barátnőm. Míg másokat egy szegényebb család vesz magához, Effiet egy igen tehetős, magányos pár fogadta be.

A reggeli után felhívtam anyáékat, akiket először sokkolta a hír, de elmondtam nekik ismét a 18 vagyok monológomat és megértették. Felnőtt ként kezelnek és ez jól esett.

Effie lakásához érve letelepedtünk a kanapén, míg vártuk a híreket. Hogy ne unatkozzunk, barátnőm berakott egy filmet, aminek a címét nem jegyeztem meg, de ez is egy nyálas lehetett mint amilyen Effie stílusa. Imádta a szerelmes, nyálas szövegeket hallgatni, én pedig öklendeztem tőle.

Eff elmondása szerint, azért reagálok így az ilyesmire mert még nem éltem át magam.

Persze lehet igaza van, mert soha nem volt aki ilyeneket mondjon, de jelen pillanatba nem is akartam. Hánynom kell tőle.

A film felénél ki is kapcsolta, mivel bármennyire is próbáltam elviselni, nem ment. Ezt ő is felfogta és inkább a jól megszokott karib tenger kalózaival állt elő.

Legalább ötvenszer láttuk, de megunhatatlan számunkra. Imádjuk Jhonnyt és a filmjeit.

Mikor végeztünk a második filmet rakta be, mire felcsörrent a mobilom.

Azonnal felkaptam, jó hírekre számítva. Hát megkaptam. A tűzoltóságról hívtak és közölték velem, megmarad a ház. Csak a konyha égett le belülről, és a nappali kicsit kormos lett.

Annyira örültem a hírnek, feldobta a napomat. Egy köszönöm, viszlát – ot elmotyogtam és ezer vattos mosollyal fordultam Effie felé. Ő csak próbált kiszedni belőlem valamit de sikertelenül. Már épp szólásra nyitottam a szám, hogy elmeséljem neki, mikor ismét pittyegést halottunk a telefonomból. Most e-mailom érkezett. Effie nem hagyta, hogy egyedül nézzem meg, így ő is odatolakodott szorosan mellém, a fejét vállamra támasztotta és a telefon kijelzőjén olvastuk el ketten.

Kedves Loraine Giles!

….

….

….

….

Ebben a levélben értesítjük önt, hogy a Left Bank production jóvoltából a kihirdetett állásra ön és egy másik jelentkező döntetlen eredményt ért el. A producer, Andy Harries úgy döntött, újabb feladatot készít maguknak miszerint egyikőjük megnyeri a versenyt és megkapja a filmkészítés jogát.

A feladat abból áll, hogy készíteniük kell egy előzetest a forgatókönyvük alapján.

Rendelkezésükre áll két hét. A videó nem több mint négy perces kell legyen.

Felhasználhatják a Left Bank production jóvoltából kapott Canon kamerát. Amennyiben lemondana erről a feladatról,vagy kérdése van, értesítsen minket.

Feladó: AndyHarris@leftbank.com

El sem hiszem. Nem tudom eldönteni, hogy örüljek vagy sírjak. Hiszen be kerültem a végső kettőbe, de most még jobban meg kell dolgoznom az álmom eléréséért. A filmem előzetesét kell elkészítenem. Mégis hogy kéne neki fogjak. Számtalan kérdés motoszkál bennem. A legelső: ki az ellenfelem? Ezt az apróságot kifelejtették az e-mialból. Fiú vagy lány? Velem egykorú, vagy idősebb? Van tapasztalata videózás kapcsán vagy kezdő mint én?

Megannyi kérdés ami válaszra vár.

Ránézek Effire aki még mindig emészti a sorokat. Ő is felnéz rám és mosolyog. Ezek szerint ő a dolgok jó oldalát látja. Mint mindig. Én próbálkozom betartani nagyim kérését, legyek pozitív de iszonyatosan nehéz annak lenni, ilyen bizonytalan helyzetben.

- Már szinte a kezedben van – szólal meg barátnőm. Elnevetem magam. A kezembe? Dehogy.

- Soha nem készítettem videót. Megvágni se tudom – vettettem fel a problémámat.

- Megoldjuk – zárta le ezt a témát Effie. Nem volt mit mondjak rá. Talán nem is akartam, vagy csak egyet értettem vele.

- Mit mondtak a tűzoltók? - terelte más vizek felé a témát.

- Hogy megmarad a házam – mosolyogtam most már én is. Effie megvillogtatta fogait, amitől nevetnem kellet. Olyan aranyos, és kedves velem. Sokszor nem értem mivel érdemeltem ki őt. A legjobb barátnőmnek nevezhetem és az is. Tényleg az. Soha nem veszekedtünk, vagy ha mégis, az nem mondható veszekedésnek. Csupán apró viták amik mindig megoldhatóak voltak egy kis csokival és filmmel.

- Látogassunk el hozzád – mondta. Jó ötletnek találtam, így felmérhetem a házam hogylétét.

Kiérve a lakásból megcsapott minket London hűvös szele, de ez nem állított meg minket.

Megvártam míg barátnőm visszaszalad egy esernyőért, addig kisétáltam az apró udvarból ami Effie háza előtt volt teli virágokkal. Ezt nevezte ő virágos kertnek. Aranyos volt, ránéztem a kis liliomokra és jóleső érzés fogott el. De nem tartott sokáig mert a csendes gondolkozásomat egy kiabálás ütötte meg.

- Vigyázz! - kiabálta a hátam mögül valaki, de mikor megfordultam volna, már belém is ütközött.

Fekvő helyzetemből felsegítettek. Rápillantottam a deszkás srácra és elfogott a harag. Nem azért mert elütött, hanem mert ez már a második alkalom mikor összetűzésbe keveredünk.

- Te! - szóltam rá haragosan. Az arcán nem láttam megbánást, hanem csak mosolygott. Ebből azt vonom le hogy ő is felismert.