2013. április 26., péntek

Chapter 3


Chapter 3

Hali. Péntek van hurrá :) Ez ezt jelenti, hogy új rész :D remélem tetszeni fog és vonzani fog pár megjegyzést, esetleg követőt. Tudom, hogy nem hoztam a múltkor fejezetet de fogalmam se volt hogy mit írjak, viszont most befejeztem a részt és azonnal fel is rakom. 
Van még egy rossz hírem is, miszerint nem biztos, hogy tudok minden pénteken részt hozni, mert függ a kedvemtől meg, hogy van e ötletem az új részhez. Az alap sztori ötlet persze megvan, de a részleteket kivitelezni már nehéz. Kérlek  ne haragudjatok ezért, akinek van blogja és ír, az biztos megérti hiszen van úgy hogy van ezer ötleted, de nem tudod megfogalmazni a mondatokat, mostanában velem is így van, de remélhetőleg újból visszanyerem erőmet, és folytatom sokkal jobb részekkel. 
Jó olvasást ×× 

I will help you

- Bocsánat – suttogta nekem. Mintha nem akarta volna megszégyeníteni magát azzal, hogy bocsánatot kér. Apró mosoly jelent meg a szája szélén, ami azt jelezte, hogy mégse gondolja komolyan az előbbit. Az én arcom lángokban lehetett, hiszen ismét felhúzott, kerek egy perc alatt. Már épp le akartam szidni, mikor egy másik deszkás srác gördült mellénk. Fekete haja kiemelte barna szemeit, borostája pedig férfiasabbá tette arcát. Fekete pólót és háromnegyedes farmernadrágot viselt.
- Húha Jack, kit találtál? - bökte oda mosolyogva barátjának. Míg a válaszát próbálta kitalálni a „támadóm”, alkalmam lett rá, jobban szemügyre venni.
Szemei homok barnák voltak, haja világos barna, rövid, ami fel van tupírozva. Arra a véleményre jutottam, hogy nem is nézne ki rosszul, sőt, ha nem lenne ennyire szemtelen, akkor még fel is figyelnék rá.
- Abban reménykedem én is, hogy elárulja nekünk – vigyorogta.
Rögtön jött volna a válaszom is, miszerint abban aztán reménykedhet, mivel nem fog megismerni, de Effie azonnal félbeszakított minket.
- Megvan az ernyő – motyogta miközben a kulcsot fordította el a zárban. Mikor megfordult, szinte sokkot kapott. Nem gondolta volna, hogy leállok beszélgetni két ilyen jó kiállású sráccal, még ha ő nem is tudja honnan ismerem őket. Nem voltam a könnyen ismerkedős fajta. Folyton eltoltam magamtól az embereket. Effie más volt, őt kezdettől fogva nem tudtam eltolni magamtól. A pozitív kisugárzása megragadott és magával rántott. Rajta kívül senki se ismer engem igazán, még a saját szüleim se. Megannyi ember kísérelte meg azt, hogy megpróbál jobban megismerni mint amennyit mutatok magamról, de senkinek se sikerült akár egy apró információt is kipréselnie.
Talán azért mert féltem magam megmutatni másoknak. Most is félek, mert ha valaki felfedezi az igazi énem, majd eltol magától, akkor teljesen magamba fordulnék. Így legalább az az énemet utálják amit feléjük mutatok. Effie ezt a viselkedésemet Raine -féle pszichológiának nevezi.
Míg barátnőm szorosan mellénk ért, sejtettem, hogy elvárja majd, hogy bemutassam a srácokat. Éppenséggel még én sem tudtam kik ők, tehát nem sokat tudtam mondani, viszont ami a számon kijött, az megdöbbentette őt.
- Ő a srác aki mindig keresztbe akar tenni nekem, immár másodjára sikerült neki – mutattam a barna hajú felé, - és ő gondolom a barátja aki ebben segédkezik neki – fejeztem be.
- Ácsi! - szólt meg a fekete hajú, - Én Sam vagyok, és nem segédkezek Jack -nek eltenni láb alól senkit – szabadkozott két kezét maga mellé emelve.
Ez volt az a pillanat amikor Effie nevetésben tört ki, és őt követte a többi is. Még engem is mosolygásra késztetett. Sam elég rendesnek tűnt, de ennyiből még nem akarok leszűrni semmit sem, hiszen mégis csak a szemtelen barátja, mármint Jacké, mint kiderült.
Miután szőke hajú barátnőm abba hagyta a hangos nevetést, Jack megtörte a pillanatnyi csendet.
- És merre sétálnak a lányok? - húzogatta szemöldökét. Kétségtelenül jól állt neki ez a mozdulat, de még mindig nem kedveltem őt.
- Reggelizni indultunk a mekibe – válaszolja készségesen a barátnőm. Oldalba löktem volna, hogy mégse kéne ilyen információt bárkinek elmondani, de mégse tehettem,hisz társaságban voltunk.
- Az nincs kicsit messze? - kérdezte Sam.
- Szeretünk sétálni – vágtam rá egyből.
- Király! Megyünk veletek – harsogott Jack. Erre Sam bátrabb volt mint én, és oldalba lökte barátját. Elég erős lehetett, mert elérte a hatást.
- Vagyis... ugye mehetünk veletek? - mondta immár kérlelve. Effie ismét elnevette magát, én pedig megmosolyogtam azt amit Sam az előbb művelt. Kezdtem kedvelni a fekete hajú srácot. Effie-n is láttam, hogy nem viszonyul hozzájuk elutasítóan, sőt, még nagy mosollyal az arcát válaszolt a kérlelésre.
- Persze, hogy jöhettek.
Remek. Pont ezt akartam a reggel elkerülni. Pont ezért választottam a McDonald's éttermet.
Már nem volt visszaút, elkezdtünk sétálni a gyorsétterem felé, a fiúk pedig szorosan, hol előttünk, hol mellettünk száguldoztak a deszkájukon. Az úton többször is majdnem nekem jött Jack, amit ő persze véletlennek állított be, de nekem nem tűnt annak.
A meki ajtaja előtt leálltunk Effievel, míg bevártuk a fiúkat, akik épp találkoztak valakivel és leáltak beszélgetni, ami nem ránk tartozott, így tovább sétáltunk.
- Kettesben szerettem volna enni, veled – szóltam barátnőm felé fordulva.
Ő döbbenten nézett rám, nem is sejtette, hogy csöppet sincs kedvem a két sráccal reggelizni.
- Azt hittem te szedted fel őket.
- Ő jött belém – mondtam kicsit felháborodott hangon. Hogy is szedtem volna fel bárkit is? Még csak rám se szoktak nézni az emberek, láthatatlannak érzem magam sok esetben. Kizártnak tartottam, hogy egyszer valakit is felszednék.
Effie elnevette magát, majd a hátamon éreztem, hogy valaki rám nehezedik és magával ránt a földre. A háttal tompítottam az érkezést, rajtam pedig egy piros gördeszka helyezkedett el. Magam mellé néztem, bár jól tudtam ki is okozta a balesetet. Gyors mozdulattal felállt és leszedte rólam a deszkát. Ezután engem is felkapart a földről.
- Sophie kedvel téged – mosolyogta Jack.
- Ki az a Sophie?
A piros deszkát maga elé emelte, bemutatva ezzel Sophiet.
- Őrült – ennyit tudtam kipréselni magamból, majd benyitottam az ajtón és ők pedig követtek.
Nem is kellet rá nézzek, tudtam jól, hogy most rajtam szórakozik. Kicsit azért érdekelne, miért is akartak velünk jönni, hiszen az első találkozásunk se sikerült valami fényesen.
- Mit kértek? - fordultam feléjük amint beléptünk.
Kérdő tekintetekkel találtam szembe magam. Vagyis csak kettővel, Effie ismert már. Gondolom nem hitték azt, hogy majd én fogom elintézni a rendelést. Pedig ha tudnák, hogy egy évig pincérnő voltam egy kis kaliforniai pizzázóban, így aztán van gyakorlatom a rendelések kivitelében.
Majd mikor végre fel tudták fogni, hogy nem viccből mondtam, már sorolták is. Mindent megjegyeztem és elküldtem őket asztalt foglalni, míg én a pulthoz sétáltam és türelmesen vártam amíg az előttem való két ember rendel.
- Segítek – szólt Jack a hátam mögül.
- Nem kell
- De szeretnék
Nem akartam vele vitatkozni így csak szem forgatva, hagytam, hogy legyen neki gyereknap. Úgyis egy nagy gyerek, megérdemli.
Ez a gondolatom megmosolyogtatott.
- Mi olyan vicces? - vigyorgott mellettem.
- Egy nagy gyerek vagy – mondtam ki végül. Semmi értelme lett volna hazudnom. Ez volt az igazság, én csak megosztottam vele.
Felnevetett véleményem hallatán, ami belőlem is kiváltotta ugyanezt. Hamar eltűnt előlünk a sor, és mi következtünk. Míg a pultos szőke lány kirakta a tálcára a felsoroltakat, addig próbáltam előhalászni a tárcám. Viszont most is, mint mindig, elnyelte a mélység. Jack ki is használta a helyzetet és gyors mozdulatokkal kifizetett mindent.
- Mennyivel tartozunk? - néztem a számlára amit Jack a kezében tartott, amikor elindultunk a többiek felé.
- Semmivel – ahogy ki mondta, már össze is gyűrte, majd az útba eső szemetesben landolt a papírdarab.
Ismét a szemem forgattam és hagytam magam. Úgyis jött nekem egyel a Starbuckos incidens és a ma reggeli miatt. Meg az előbbi ütközést se hagyhatom figyelmen kívül.
- Úgyis tartozom – súgta nekem mielőtt leültünk volna a barátaink mellé.
Effie és Sam egymás mellé ült, így nekünk is ezt kellet tennünk Jackel az asztal másik oldalán.
Kicsit zavart a helyzet mert sejtettem, hogy ebben barátnőm keze lehet.
- És mióta laktok itt Londonban? - kérdezte Sam.
- Három éve – feleltem. Effie is elmesélte a történetét, de inkább Sammel beszélgetett.
- Egyetemre jársz? - fordult felém Jack.
- Ühümm – bólintottam egy falat hamburger kíséretében.
- Hova?
- King's
Majd feltett egy csomó kérdést, mintha kihallgatáson lennék. Nem volt mit tennem, válaszolnom kellet, mert ha egy kérdését is válasz nélkül hagytam akkor nyafogni kezdett.
- Mit csináltok holnap? - szólt remélhetőleg az utolsó kérdése, mert már elfogyott minden amit rendeltünk és épp indulás következett volna ha nem kérdez megint Jack.
Erre felkapta fejét Effie, majd felém nézett és eldöntötte helyettem mit is fogunk csinálni.
- Videót – lelkendezett. Muszáj lenne elkészíteni az előzetest a filmemhez, gondoltam bele.
- Milyen videót? - lelkendezett Jack is. Mielőtt lecsitíthattam volna barátnőmet már folytatta is.
- Raine-nek kell készítenie egy előzetes videót egy forgatókönyvhöz.
Nagy csend következett be. Egy gyors összenézés volt köztem és Effie között, amiből ő leszűrte azt, hogy mérges vagyok rá. Miért kell mindenkivel megosztani? Ordítottam volna vele, ha nem lennénk társaságban. Megnyugtattam magam valamennyire, mivel előbb utóbb kettesben maradok vele, és leordíthatom a fejét. Valószínű, a két srác is szemkontaktussal beszélték meg az előbb kapott információt barátnőmtől.
- Segítünk – válaszolta határozottan a mellettem ülő fiú.  

1 megjegyzés:

  1. Ahhhw. Már nagyon régóta kereseek Jackről és Finnről szóló magyar blogokat, és végre megtaláltam. Nagyon jó részek lettek. Nagyon nagyon nagyon bejön, és tetszik ahogy írsz. Tehetséges vagy. :) Remélem minél hamarabb tudod hozni a következő részt. Izgatottan várom, siess!

    VálaszTörlés